Nem bírt egymással a Juventus és az Atalanta az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 5. fordulójában. Az újonc Cremonese továbbra is veretlen, miután 1–1-et játszott Comóban.
A Juventus és az Atalanta is vereség nélkül zárta az első négy fordulót. A bergamóiaknak jól megy Torinóban, 2018 márciusában kaptak ki utoljára a Juventus vendégeként.
Az első félidő hajrájában meg is szerezték a vezetést Ivan Juric tanítványai: Vaszilije Adzsics labdát veszített, Kamaldeen Sulemana pedig 15 méterről kilőtte a bal sarkot.
Az 52. percben növelhette volna előnyét az Atalanta, ám Nikola Krsztovics ziccerben kapu mellé lőtt. Ez sokba került a vendégeknek, ugyanis a 78. percben Joao Mário beadásánál Odilon Kossounou lyukat rúgott, a két perccel korábban beállt Juan Cabal pedig időben eszmélt, és közelről a kapuba helyezett.
A hajrában Weston McKennie lábában maradt a győzelem, az amerikai játékos egy szöglet után lefejelt labdát Marco Carnesecchi kapusba lőtt. Az Atalanta Marten de Roon kiállítása miatt a 80. percben megfogyatkozott, de az eredmény ezt követően már nem változott. Mindkét csapat egy-egy ponttal gazdagodott, és megőrizte veretlenségét. A bergamóiak folytatták torinói veretlenségi sorozatukat.
Az újonc Cremonese meglepetésre öt forduló után is veretlen, ezúttal Comóban játszott 1–1-es döntetlent.
