Liga BBVA - 2025.10.5.

Az Athletic Bilbao megtörte rossz sorozatát

Az újonc Levante 2–0-ra nyert a szintén frissen feljutó Real Oviedo otthonában a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 7. fordulójában, majd a Girona első győzelmét aratta az idényben, 2–1-re megverve hazai pályán a Valenciát, s ugyanilyen eredménnyel zárult az Athletic Bilbao–Mallorca mérkőzés is.

A mérkőzés elején Inaki Williams tizenegyest harcolt ki, majd értékesítette is, igaz, ehhez szerencse is kellett, mert Leo Román hóna alatt surrant át a labda. Még a félidő közepén Nico Serrano lőtt a léc fölé, így nem növelte a hazai előnyt a nem túl izgalmas első játékrészben. Az Athletic ráült az eredményre, a Mallorca pedig talált egy gólt a 77. percben. Nem tudni, hogy Samú Costa beadni vagy lőni akart-e, de az biztos, hogy a bal oldalról beemelte a labdát, ami alaposan becsapta Unai Simónt, mert felette a kapuba hullott. Gyorsan összekapták magukat a baszkok, és öt perc múlva már ismét vezettek, Jesús Areso centerezett, Alejandro Rego pedig kilenc méterről a jobb alsóba lőtt. Még a hajrában vendégrészről Antonio Sánchez beszedett egy perc alatt két sárgát, de a létszám mellett az eredmény már nem változott, hat nyeretlenül megvívott tétmérkőzés (négy bajnoki és két BL-meccs) után újra győzni tudott a Bilbao, a Mallorcának így továbbra sincs pontja idegenből.

SPANYOL LA LIGA
8. FORDULÓ – SZOMBATI PROGRAM
Oviedo–Levante 0–2 (C. Álvarez 30., Etta Eyong 72.)
Girona–Valencia 2–1 (Vanat 18., A. Martínez 63., ill. D. López 57.)
Kiállítva: I. Martín (80., Girona)
Athletic Bilbao–Mallorca 2–1 (I. Williams 9. – 11-esből, Rego 82., ill. S. Costa 77.)
Kiállítva: A. Sánchez (90+2., Mallorca)

Szóljon hozzá!