Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 8. fordulójának hétfő esti, záró mérkőzésen a Brentford idegenben 2–0-ra legyőzte a West Ham Unitedet.
Rossz előjelekkel várta a West Ham a Brentford elleni összecsapását, a patinásabb londoni együttes ugyanis legutóbbi öt bajnokijából csupán egyet tudott megnyerni, így a forduló előtt az utolsó előtti helyen állt a tabellán.
A Brentford elleni meccs első félidejében is nagyon keveset mutatott Nuno Espírito Santo csapata: a vendégek sokkal veszélyesebben futballoztak, és egymás után alakították ki a helyzeteket a West Ham kapuja előtt. Hol a szerencse, hol pedig Alphonse Areola kapus mentette meg csapatát a kapott góltól, a 43. percben azonban már senki, és semmi nem segíthetett: a Brentford átrohant ellenfele középpályáján, s bár Igor Thiago lövéséhez még hozzáért Areola, a labda némi szerencsével bevánszorgott a West Ham kapujába. 0–1
Még a hosszabbítás perceiben másodszor is betalált a Brentford – ismét Thiago volt eredményes, néhány perces VAR-vizsgálat után azonban a gólt végül lesállás miatt visszavonták. Egy félidőnyi játék után így csak egy góllal vezetett a Brentford, jóllehet a helyzetek alapján sokkal nagyobb volt a különbség a csapatok között.
A West Ham menedzsere a szünetben sem tudott csodát tenni csapatával – a második félidőben is minden ugyanott folytatódott, ahol az elsőben abbamaradt. Vagyis továbbra is fölényben futballozott a Brentford, a hazaiak pedig csak kapusuknak köszönhették, hogy nem kerültek kétgólos hátrányba. Mindent elmondtott a West Ham reménytelen játékáról, hogy a csapat szurkolói már akkor elindultak hazafele a stadionból, amikor még több mint negyedóra hátra volt a meccsből…
Mint nem sokkal később kiderült, a kiábrándult szurkolóknak igazuk lett, a „kalapácsosok” ugyanis a hajrában sem tudtak mit kezdeni ellenfelükkel, sőt a hosszabbítás ötödik percében még a csereként beállt Mathias Jensen is betalált, a 11 méteres lövésével már Areola sem tudott mit kezdeni. 0–2
