Premier League - 2025.10.25.

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Hatmeccsesre nőtt a West Ham United nyeretlenségi sorozata, azok után, hogy a „kalapácsosok” 2–1-es vereséget szenvedtek az első osztályba idén visszajutó Leeds vendégeként az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 9. fordulójának pénteki mérkőzésén.

A szűk egy hónapja kinevezett Nuno Espírito Santóval sem talált magára a West Ham, amely az élvonalba ezen a nyáron visszajutó Leeds ellen szeretett volna javítani, ehhez képest a hazaiak Brenden Aaronson révén már a harmadik percben megszerezték a vezetést, ráadásul Joe Rodon Sean Longstaff szöglete után a 15. percben megduplázta a különbséget.

A folytatás sem alakult túl fényesen a „kalapácsosoknak”, akik előbb elvesztették fiatal tehetségüket, Ollie Scarlest, majd Lucas Paquetá gólját les miatt vették el tőlük.

A WHU a második félidőben sem tudott javulni, sőt sokáig egyáltalán nem volt veszélyes a hazai kapura, a Leedsnek pedig nem kellett különösebben megerőltetnie magát, hogy megtartsa előnyét. A rendes játékidő utolsó pillanataiban Mateus Fernandes ugyan szépített, de a Leeds megérdemelten nyert, így továbbra sincs meg Nuno Espírito Santo első sikere a West Ham vezetőedzőjeként.

ANGOL PREMIER LEAGUE
9. FORDULÓ
Leeds United–West Ham United 2–1 (Aaronson 3., Rodon 15., ill. M. Fernandes 90.)

 

Szóljon hozzá!