Hozta a kötelezőt a Chelsea az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 11. fordulójának szombati játéknapján: Enzo Maresca csapata hazai pályán háromgólos sikert aratott a Wolverhampton Wanderers felett.
A várakozásoknak megfelelően már az első félidőben dominált a Chelsea, amely háromszor is megdolgoztatta Sam Johnstone kapust. Ezzel szemben a Wolverhampton Wanderers mindössze egyszer próbálkozott lövéssel, a kaput akkor sem találta el.
A fordulást követően beindult a gólgyártás, ami tükrözte a játék képét. Az első találatot az előre húzódó jobbhátvéd, Malo Gusto szerezte az 51. percben – a francia válogatott játékos felnőtt pályafutása során először volt eredményes, 22 évesen. Kevesebb mint negyedórával később Joao Pedro is feliratkozott az eredményjelzőre, aki múlt héten is betalált. A végeredményt Pedro Neto állította be, Alejandro Garnacho ekkor már a második előkészítését jegyezte a mérkőzésen.
A Chelsea az újabb három pontnak köszönhetően már második a Premier League tabelláján, ám vasárnap a Manchester City, a Liverpool FC és az AFC Bournemouth is változtathat ezen.
ANGOL PREMIER LEAGUE
11. FORDULÓ, szombat
Chelsea–Wolverhampton Wanderers 3–0 (Gusto 51., Joao Pedro 65., P. Neto 73.)
