EKL - 2025.12.12.

Fontos győzelmet aratott a Fiorentina a Konferencialigában

A labdarúgó Konferencialiga alapszakaszának 5. fordulójában a Fiorentina odahaza 2–1-es győzelmet aratott a Dinamo Kijev ellen, míg a forduló előtt veretlenül álló Samsunspor meglepetésre hazai pályán 2–1-re kikapott az AEK Athéntól.

A Fiorentina az első félidőben teljesen irányítása alatt tartotta a Dinamo Kijev elleni összecsapást, és Dodó átadása után Moise Kean a 17. percben fejjel meg is szerezte a vezetést a harmadik alapszakaszbeli győzelméért hajtó olaszoknak. A Dinamo semmit nem mutatott az első 45 percben, a látottak alapján nagyobb is lehetett volna a csapatok közti különbség.

A második félidőt bátrabb játékkal kezdte a Dinamo, és ez mindjárt gólban is megmutatkozott: az 55. percben Mikola Mikhajlenko a tizenhatoson kívülről, szép gólt lőtt David De Gea kapujába.

A folytatásban mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, de alapvetően meglehetősen unalmas percek következtek. A meccset végül a Fiorentina nyerte meg, köszönhetően Albert Gudmundssonnak, aki a 74. percben Kean lövése után egy kipattanót lőtt az ukránok kapujába, kialakítva ezzel a végeredményt. 2–1


A forduló előtt három győzelemmel álló, listavezető Samsunspor egy öngóllal nagyon korán megszerezte a vezetést az AEK Athén ellen, a második félidő elején azonban a vendégek kiegyenlítettek. Ez pedig mint később kiderült, fordulópontnak bizonyult, később ugyanis másodszor is betaláltak a görögök, és ezzel némi meglepetésre elhozták a három pontot Törökországból, a Samsunspor először kapott ki a sorozatban. Az AEK győzelmével ideiglenesen át is vette a vezetést a tabellán.

Ami pedig a többi pályán történteket illeti: a Legia Warszawa hiába szerzett nagyon korán vezetést a Noa otthonában, végül 2–1-re elveszítette az összecsapást. Idegenben nyert a Rayo Vallecano, az AZ és egy utolsó percben szerzett gólnak köszönhetően a Sparta Praha, míg a Breidablik (amely első győzelmének örülhetett az alapszakaszban) és a Skendija odahaza gyűjtötte be a három pontot. A Häcken egy 94. percben szerzett gólnak köszönhetően mentett pontot az AEK Larnaca ellen. 

Szóljon hozzá!