A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC csütörtök délután hivatalosan is bejelentette, hogy Dárdai Pál lett a klub új sportigazgatója.
A korábbi sajtóhíreknek megfelelően, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest bejelentette, hogy az új sportigazgatója Dárdai Pál lesz. A Szusza Ferenc Stadionban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Pécsi Márk sajtófőnök nem kis pátosszal így jelentette be a hírt: „Hiszem, hogy ennél nagyobb dolog nem történt az elmúlt harminc évben a magyar klubfutballban.”
Ratatics Péter, az Újpest FC elnöke is ráerősített erre a felvezetésre: „Tudatos építkezésünkben mérföldkőhöz érkeztünk. Amióta átvettük a klubot a Mol-csoporttal, folyamatosan tervezzük a jövőt, és mindig úgy gondoltuk, három feltételre van szükség ahhoz, hogy jól működhessen a klub: nyugodt háttérre, pénzügyi stabilitásra; minőségi infrastruktúra kiépítésére; illetve kiváló szakmai munkára, amely olyan koncepció köré épül, ami edzőkön átívelő, és illeszkedik a klub szellemiségéhez. Az első kettővel jól haladtunk az elmúlt időszakban, sok területen nagy fejlesztéseket indítottunk el, így a kommunikációban, az edzőpályák terén, az utánpótláscsapatok körülményeinek javításában, és nagy sikernek könyveljük el, hogy sikerült egyesíteni a futballklub és az UTE utánpótlását. A szakmai stábban is előrelépés történt új fizioterapeutával, új erőnléti edzővel és így tovább. Megpróbáltuk, hogy egy vezetőedző elképzelései mentén fejlődünk szakmailag, de több mint húsz új labdarúgó érkezett, és nehéz ennyi játékost rövid idő alatt beépíteni. Viszont nem volt sportigazgatónk. Mindig azt mondtam, hogy egyszer majd lesz, de nem akármilyen sportigazgatót akarunk, hanem a legjobb szakembert. És megtaláltam – itt ül most mellettem.”
