Premier League - 2025.12.29.

A Tottenham két vereség után nyerte meg a londoni rangadót

A Tottenham Archie Gray fejesével 1–0-ra nyert a Crystal Palace vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 18. fordulójának záró mérkőzésén.

Thomas Frank, a Tottenham vezetőedzője két játékosát is elveszítette a Liverpool ellen, Xavi Simons és Cristian Romero is piros lapot kapott, így egyikük sem játszhatott a Crystal Palace elleni londoni rangadón.

Mindkét csapat két bajnoki vereség után próbált talpra állni. A 17. percben úgy tűnt, hogy megszerzi a vezetést a Spurs, Richarlison négy méterről a kapuba lőtt, de az akció során Lucas Bergvall lesen állt, így videózás után Jarred Gillett játékvezető érvénytelenítette a gólt.

A Palace elsősorban Jean-Philippe Mateta révén próbált veszélyeztetni, de a hazai próbálkozások nem tették próbára Guglielmo Vicario kapust. A Tottenham ellenben a 42. percben már szabályos gólt szerzett, egy szögletet Randal Kolo Muani visszafejelt a hosszúról, Richarlison továbbtette a labdát, amit Archie Gray közelről a hálóba bólintott.

Az 55. percben egyenlítési lehetőséget szalasztottak el a hazaiak, Nathaniel Clyne visszafejelt labdáját Justin Devennynek csak a kapuba kellett volna passzolnia az ötösről, de rosszul vette át a labdát, majd fordulásból kapu fölé lőtt.

Húsz perccel később Mohammed Kudus beadása után Richarlison közelről a léc alá lőtt, de videózás után ismét nem adta meg Gillett a brazil támadó gólját. A 88. percben Wilson Odobert lezárhatta volna a mérkőzést, de lövése a kapufáról kifelé pattant. A Spurs azonban így is megnyerte a mérkőzést, két vesztes mérkőzés után szerzett újra pontokat, a Crystal Palace viszont egymás után harmadszor kapott ki.

Szóljon hozzá!