2021.8.15.

A Ferencváros vezetőedzője, Peter Stöger változtatni kényszerült a Young Boys elleni Bajnokok Ligája-párharc előtt: a Slavia Praha elleni visszavágón megsérülő Samy Mmaee helyett Szánthó Regő került a csapat BL-keretébe. Az UEFA honlapján található lajstromban a Slavia ellen kiállított Eldar Civic is szerepel a Ferencváros BL-keretében, noha eltiltása miatt nem játszhat a Young Boys elleni első … Folytatás

2021.8.13.

Már tudni, hogy mely napokon és pontosan hány órától rendezik meg a Ferencváros és a Young Boys párharcának két mérkőzését a Bajnokok Ligája playoffkörében. Az európai szövetség (UEFA) hivatalos honlapján fellelhető menetrend szerint a párharc első mérkőzésére augusztus 18-án, szerdán 21 órától kerül sor Bernben, míg a visszavágóra augusztus 24-én, kedden 21 órától a Groupama Arénában. A párbaj győztese … Folytatás

2021.8.11.

Bár alárendelt szerepet játszott Prágában, csak egy góllal kapott ki a Ferencváros a Slaviától, így 2-1-es összesítéssel megnyerte a párharcot a Bajnokok Ligája selejtezőjében, és bejutott a rájátszásba! A főtáblás szereplésért rendezendő fordulóban a svájci bajnok Young Boys lesz az előző idényben csoportkörös magyar együttes ellenfele, a párharc első mérkőzését jövő héten Bernben, a visszavágót … Folytatás

2021.8.9.

Az UEFA kijelölte a heti nemzetközi kupamérkőzések játékvezetőit, így kiderült, kik vezetik a magyar csapatok találkozóit, valamint az is, hogy kap-e küldést magyar játékvezető. A Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójának visszavágóján a Ferencváros az első körben 2–0-ra legyőzött Slavia Praha otthonába látogat, s a kedden este 19.00 órakor kezdődő találkozón Tobias Stieler személyében német játékvezető … Folytatás

2021.8.6.

Mint ismert, a Ferencváros 2-0-ra legyőzte a Groupama Arénában a cseh Slavia Prahát a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében. A visszavágót kedden, 19 órától rendezik meg. A cseh csapat a vereség hatására úgy döntött, az FTC-hez hasonlóan elhalasztja a hétvégi bajnoki mérkőzését. A Slavia eredetileg szombaton hazai pályán fogadta volna az Olomoucot, a jegyértékesítés is elkezdődött … Folytatás

2021.8.5.

Parádés eredményt ért el a Slavia Praha ellen a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában a Ferencváros, miután az Üllői úton 2-0-ra fölülmúlta a cseh aranyérmes Slavia Prahát. A zöld-fehérek első gólja Kolár kapus kapitális hibájából született meg, a másodikat pedig Haratin lőtte tizenegyesből. A párharc visszavágóját kedden rendezik Prágában. BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ 3. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS FERENCVÁROS-SLAVIA … Folytatás

2021.8.3.

A CFR és a Young Boys párharcának győztesével találkozhat a Ferencváros a Bajnokok Ligája playoffkörében, ha a selejtező 3. fordulójában megnyeri a cseh Slavia Praha elleni csatát. Az már a sorsolás előtt biztos volt, hogy a dán Bröndby, vagy a romániai CFR és a svájci Young Boys, a szerb Crvena zvezda és a moldovai Sheriff Tiraspol  vagy a svéd Malmö és a skót Rangers párharcának győztese juthat … Folytatás

2021.8.1.

Az UEFA nyilvánosságra hozta, mely csapatok közül kaphat ellenfeleket a Ferencváros, ha továbbjut a Bajnokok Ligája playoffkörébe. Ha az FTC a 3. selejtezőkörben kiejti a cseh Slavia Prahát, kiemeltként folytathatja a playoffban is – tájékoztatta az UEFA a zöld-fehéreket, akik az alábbi ellenfelekkel nézhetnek szembe: Bröndby (dán), a CFR (romániai)–Young Boys (svájci) párharc győztese, a … Folytatás

2021.7.30.

Noha az UEFA csak két nappal a tétmérkőzések előtt teszi közzé, kik vezetik a Bajnokok Ligájában rendezendő mérkőzéseket, néhány párosítás küldése napvilágot látott. Az európai szövetség honlapja szerint a Ferencváros-Slavia Praha 3. selejtezőkörös párharc első találkozóját a spanyol Jesús Gil Manzano vezeti (augusztus 4., 20 óra, Groupama Aréna), míg a visszavágót a német Tobias Stieler … Folytatás

2021.7.28.

A Zalgiris Vilnius elleni összesített 5–1-es sikerrel a Peter Stöger (a képen) vezette Ferencváros a Bajnokok Ligája-selejtezősorozat harmadik körébe lépett, amelyben a cseh Slavia Praha lesz az ellenfele. A párharc első meccsét Budapesten rendezik jövő hét kedden vagy szerdán, míg a visszavágó augusztus 10-én lesz Prágában. Ha a Ferencváros túljut a cseh bajnokon, a Bajnokok … Folytatás

2021.7.21.

Kétgólos előnyt szerzett a litvániai visszavágóra a magyar bajnok Ferencváros a BL-selejtező 2. fordulójában, miután az Üllői úton 2-0-ra legyőzte a Zalgiris Vilniust. Lehetett volna nagyobb is a különbség, csakhogy a meccsen remekül futballozó Myrto Uzuni a hajrában büntetőt hibázott. A Fradi kezdőcsapatában egyetlen magyar mezőnyjátékos sem szerepelt. BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ 2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS Ferencváros–FK … Folytatás

2021.7.14.

A Ferencváros 3–1-re nyert idegenben a koszovói Pristina ellen a Bajnokok Ligája selejtezőjében, így 6–1-es összesítéssel továbbjutott a második fordulóba. A magyar bajnokcsapat következő ellenfele a litván aranyérmes Zalgiris lesz BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ 1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ Pristina (koszovói)-Ferencváros 1-3 (0-0) Pristina, Fadil Vokrri Stadion, zárt kapuk mögött. V: Kopriwa (luxemburgi) Pristina: Nika – B. Krasniqi, Zyba (Hoti, 52.), Bekteshi, … Folytatás

2021.7.13.

Nem lehetnek nézők a Pristina–FTC Bajnokok Ligája-selejtező kedd esti koszovói visszavágóján. Csaknem kilencezer hazai szurkoló varázsolt remek hangulatot a Groupama Arénában a Pristina elleni BL-selejtező első mérkőzésén (3-0), a visszavágón azonban inkább edzőmeccs hangulat lehet majd a 13 500 fő befogadására alkalmas Fadil Vokrri Stadionban, ugyanis a pristinai klub közleménye szerint zárt kapuk mögött rendezik … Folytatás

2021.7.7.

A Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában a Ferencváros 3–0-ra legyőzte odahaza a koszovói Pristinát. Ez volt Peter Stöger első tétmeccse a zöld-fehérek vezetőedzőjeként. A párharc visszavágóját egy hét múlva rendezik. BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ 1. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS Ferencváros-Pristina (koszovói) 3-0 (0-0) Budapest, Groupama Aréna, 8765 néző. Vezette: Munro (skót) Ferencváros: Dibusz – Wingo, Blazic, Dvali, Civic – Sigér D., Nguen, Haratin (Vécsei, … Folytatás