A labdarúgó Európa-liga alapszakaszának utolsó, 8. fordulójában a Ferencváros 4–0-s vereséget szenvedett a Nottingham Forest otthonában. A zöld-fehérek a találkozó elején a kapufát találták el, majd az első negyedóra után két védelmi hibából két gólt kaptak. A második félidőben sem álltak le a hazaiak, akik újabb két gólt szereztek, és könnyed győzelmet arattak. A Ferencváros … Folytatás
Kategória: EL
Nem maradtunk izgalmak és gólok nélkül a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának záró fordulójában. Antony volt a Real Betis nyerőembere a Feyenoord ellen, a brazil szélső előbb 20 méterről tekert a kapu bal oldalába, majd 15 perccel később ő varázsolta Abde Ezzalzuli fejére a labdát, a marokkói pedig a hosszú alsóba csúsztatott. A holland együttes a második félidő második felében … Folytatás
A labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 7. fordulójában a csütörtök kora este kezdődött mérkőzéseken három-három hazai és vendégsiker, valamint döntetlen született. A Ferencváros mögötti közvetlen riválisok közül a Porto, a Fenerbahce, a Viktoria Plzen és a Bologna sem tudott nyerni. A Premier League-ben is jól szereplő Aston Villa a 25. percben szerzett vezetést, Jadon Sancho fejelt a bal alsóba … Folytatás
A labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 7. fordulójában a Ferencváros hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Panathinaikosszal. A gól nélküli első félidő után Yusuf tizenegyesből szerezte a hazaiak gólját, a hajrában a görögök egy jól eltalált lövéssel egyenlítettek. Az FTC a hetedik mérkőzésén is veretlen maradt az El-alapszakaszban. EURÓPA-LIGA ALAPSZAKASZ, 7. FORDULÓ FERENCVÁROSI TC–PANATHINAIKOSZ (görög) 1–1 (0–0) … Folytatás
A labdarúgó Európa-liga alapszakasza 7. fordulójának késő esti mérkőzésein hét hazai csapat örülhetett három pontnak. Kikapott a Ferencváros jövő heti ellenfele, a Nottingham Forest – nyolcból hét csapat nyert otthon, csak a Genk győzött idegenben. A Ferencváros jövő csütörtöki, utolsó alapszakaszbeli ellenfele, a Nottingham Forest az 53. percben tizenegyest hibázott, egy percre rá pedig öngóllal került hátrányba. … Folytatás
A labdarúgó Európa-liga-alapszakasz 6. fordulójában idegenben nyert a Betis, a Stuttgart hazai pályán győzött simán, míg a Midtjylland a Genket verte meg. Hatodszor kapott ki a Nice, egy góllal nyert a Young Boys, a Crvena zvezda, a Braga és a Nottingham Forest, hatgólos döntetlent játszott a Ludogorec. Zágrábban hétpercnyi hazai rövidzárlat döntötte el a három … Folytatás
A labdarúgó Európa-liga-alapszakasz 6. fordulójában a Roma simán megverte a Celticet, az Aston Villa és a Fenerbahce is idegenben nyert, otthon tartotta a három pontot a Lyon és az FC Porto. Liam Scales korai öngóljával került előnybe a Roma, majd fél óra múlva Evan Ferguson tovább növelte az előnyt, s az ír csak újabb tíz perc … Folytatás
A labdarúgó Európa-liga alapszakaszában a Ferencváros hazai pályán 2–1-re legyőzte a skót Rangerst. Az első félidőben a korábban az NB I-ben is futballozó Bojan Miovszki góljával a vendégek szereztek vezetést, a játékrész utolsó percében Ötvös Bence egyenlített. A második félidőben érkezett a menetrendszerű Varga Barnabás által szerzett fejes gól, amely a Ferencváros győzelmét és egyben … Folytatás
A labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 5. fordulójában a Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott a török Fenerbahce otthonában. A zöld-fehérek már az első félidőben megszerezhették volna a vezetést, de Yusuf kétszer is a kapufát találta el. A második játékrészben Varga Barnabás fejes góljára hamar érkezett a hazai válasz, a gyors gólváltás után ki is alakult a végeredmény. EURÓPA-LIGA … Folytatás
A labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 4. fordulójában a Ferencváros hazai pályán 3–1-re legyőzte a bolgár Ludogorecet. Kanikovszki góljával a 31. percben szerezték meg a vezetést a zöld-fehérek, majd az 53. percben Cadu góljával nőtt az előny. A hajrában szépítettek ugyan a bolgárok, de az FTC megszerezte a harmadik gólját – sorozatban harmadik győzelmével a Ferencváros karnyújtásnyira … Folytatás
A labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 4. fordulójában a Rangers elszenvedte a negyedik vereségét, a Fenerbahce gól nélküli döntetlent játszott, míg vereségével már nem hibátlan a Braga és a Lyon sem. Legközelebb, november 27-én Isztambulban lesz jelenése az FTC-nek. Ellenfele, a Fenerbahce csütörtökön gól nélküli döntetlennel hangolt arra a mérkőzésre a kapufáig jutó Viktoria Plzen otthonában (0–0). Egyáltalán nincs jó formában … Folytatás
Nem volt hiány gólokból a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának harmadik játéknapján csütörtök késő este. EURÓPA-LIGA ALAPSZAKASZ, 3. FORDULÓ Feyenoord (holland)–Panathinaikosz (görög) 3–1 (Read 45+2., Hadzs Musza 55., Larin 90., ill. Swiderski 18.) Roma (olasz)–Viktoria Plzen (cseh) 1–2 (Dybala 54. – 11-esből, ill. Adu 20., Souaré 22.) Lille (francia)–PAOK (görög) 3–4 (André 57., Igaman 68., 78., ill. Meité 18., Zsivkovics … Folytatás
A labdarúgó Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában a Ferencváros remek második félidei játékának köszönhetően 3–2-re nyert Salzburgban. Korán vezetéshez jutottak az osztrákok, az FTC gyorsan egyenlíthetett volna, de Varga Barnabás elhibázott egy újabb tizenegyest. A második félidő elején közel húsz perc alatt három gólt is szereztek a zöld-fehérek, és a hajrára feltámadó hazaiak erejéből csak a … Folytatás
Hazai pályán 1–0-ra kikapott a büntetőt is hibázó AS Roma a 6. percben betaláló Lille-től az Európa-liga alapszakaszának 2. fordulójában. A játéknap korai mérkőzései közül a Fenerbahce a Nice-t múlta felül otthon, az FTC-vel múlt héten ikszelő Plzen simán megverte a Malmőt, míg a Freiburg döntetlent játszott Bolognában. EURÓPA-LIGA ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ Roma (olasz)–Lille OSC … Folytatás




























