Közös megegyezéssel szerződést bontott a korábbi 31-szeres német válogatott Holger Badstuber a svájci élvonalbeli bajnokságban szereplő Luzernnel, amelyet július óta erősített. A Bayern Münchennel BL-győztes, hatszoros német bajnok védő alapembernek számított a Luzernnél, 18 tétmérkőzésen lépett pályára az idény első felében, a szerződése eredetileg 2022 nyaráig szólt. A 32 éves játékos – akinek pályafutását rengeteg sérülés hátráltatta – 177 … Folytatás
Kategória: Eurofoci
A magyar válogatott az Eb-címvédő Olaszországgal, valamint Németországgal és Angliával került egy csoportba a Nemzetek Ligája sorsolásán. Marco Rossi együttese a világbajnoki selejtezőben is egy csoportban szerepelt Angliával. Október 12-én bravúros, 1–1-es döntetlent játszott Londonban, míg szeptemberben 4–0-ra kikapott a Puskás Arénában. Németországgal a nyári Európa-bajnokság csoportkörében találkozott a magyar válogatott, akkor 2–2-es eredmény született. … Folytatás
Lengyel sajtóhírek szerint az NB I-ben szereplő Mol Fehérvár szerződtetné a Legia Warszawa azeri csatárát, Mahir Emrelit. A Wisla Plock vendégeként elszenvedett 1–0-s vereség után a saját szurkolói bántalmazták a varsóiak több játékosát, köztük Emrelit is, aki a frissen szerzett rossz élmények után nem jelent meg a csapat edzésein és a következő, Zaglebie Lubin elleni … Folytatás
A svéd fellebbviteli bíróság bűnösnek találta egy mérkőzés manipulálásában Pawel Cibickit, a Leeds volt labdarúgóját. A 27 éves szélső 2017 és 2020 között volt az angol klub futballistája, de gyakran kölcsönadták. Az volt a vád ellene, hogy 2019-ben, az Elfsborg színeiben egy svéd élvonalbeli bajnokin 300 ezer svéd korona (körülbelül 10.8 millió forint) ellenében kiprovokálta, … Folytatás
Noha a Saint-Étienne legutóbbi, Reims (0–2) elleni francia bajnokiján már nem Claude Puel ült a kispadon, az ASSE csak kedden jelentette be, hogy közös megegyezéssel megszakították az együttműködést. Siralmasan teljesített Claude Puel vezetőedzővel az 1920-ban alapított Saint-Étienne a francia bajnokság (Ligue 1) jelenlegi kiírásában: 18 meccséből mindössze kettőt nyert meg, s 12 ponttal sereghajtó. A Rennes ellen elszenvedett 5–0-s vereség … Folytatás
Az Alavés és a Levante is harmadosztályú ellenfél ellen búcsúzott a spanyol Király-kupában. Az élvonal egyetlen nyeretlen csapata, a Levante túlórára kényszerült az Alcoyano vendégeként. A rendes játékidőben 3–1-re is vezetettek a hazaiak, de előbb az elnyűhetetlen Roberto Soldado (a képen) talált be, majd Dani Gómez egyenlített, ráadásul a 83. percben emberelőnybe is kerültek a vendégek. A hosszabbítás nem hozott gólt, a tizenegyesek … Folytatás
Saját szurkolói támadták meg a lengyel futballbajnok Legia Warszawa buszát. A fővárosi együttes vasárnap a Wisla Plock vendégeként elszenvedett 1–0-s vereség után visszafelé tartott rendőri kísérettel az edzőközpontjába, amikor több huligán megállásra kényszerítette a járművet. A garázdák benyomultak, és agresszíven viselkedtek a játékosokkal szemben. Sajtóértesülések szerint az incidens során Rafael Lopest, Luquinhast és Mahir Emrelit … Folytatás
Huszonhét veretlenül megvívott bajnoki mérkőzést követően kikapott a török élvonalbeli bajnokságot (Süper Lig) jelenleg vezető Trabzonspor. A csapat legutóbb 2021. március 8-án, az Alanyasportól szenvedett vereséget (1–3) a török élvonalban, azóta 27 meccset vívott meg veretlenül. A sorozatban 28. pontszerzés már nem jött össze, a bajnokság jelenlegi kiírását a vereség ellenére kilenc ponttal vezető csapat … Folytatás
Lovrencsics Gergő csapata, a Hajduk Split fordulatos meccsen 3–3-as döntetlenre végzett idegenben az NK Lokomotiva Zagrebbel, így megszakadt a négyes győzelmi sorozata. A válogatottságot már lemondó magyar játékos kezdőként lépett pályára a találkozón, de az első húsz perc végén le kellett cserélni, mert – a horvát lapok beszámolója szerint – erősen fejbe találta a labda, és … Folytatás
A zöldasztal mellett dől el az eredetileg csütörtökre kiírt Tottenham Hotspur–Stades Rennes Európa-konferencialiga-mérkőzés, amely azért maradt el, mert a londoni egyesületnél több játékos és stábtag is megfertőződött a koronavírussal. Az európai szövetség (UEFA) közölte: a felek bevonásával megpróbáltak új időpontot találni az összecsapásnak, de „minden erőfeszítésük ellenére” nem sikerült olyan megoldásra jutniuk, amely mindkét klubnak … Folytatás
Bukarest és Kolozsvár között dőlhet el a Kisvárda kispadjának sorsa: az NB I második helyén álló klubot a múlt héten már meg is látogató Adrian Mutu ugyanis egyelőre kivár, mert román szövetségi kapitány is lehet. A bukaresti szövetség (FRF) jelöltlistájának élén azonban pillanatnyilag a kolozsvári bajnokcsapatot vezető Dan Petrescu áll – és a klubokkal ellentétben … Folytatás
Kedden a Fenerbahce közleményt adott ki a Szalai Attila lehetséges téli átigazolási pletykáira reagálva, egy nappal később pedig a magyar válogatott védő is megszólalt: közösségi oldalán posztolt, s elárulta, számára a legfontosabb a Fenerbahce sikere. Szalai Attilával kapcsolatban hosszú hetek, hónapok óta lehet különféle átigazolási pletykákat hallani, korábban a legtöbbször az Atlético Madriddal hozták hírbe, … Folytatás
Juninho Pernambucano, a Lyon korábbi legendás labdarúgója megerősítette, hogy még ezen a télen távozik a klub sportigazgatói posztjáról. A csapat sikerkorszakának meghatározó labdarúgója hat évvel a visszavonulása után, 2019-ben lett az OL sportigazgatója, nagy tervekkel érkezett, de sok mindent nem sikerült megvalósítania. Novemberben már a nyilvánosság előtt beszélt arról, hogy pihenésre, sőt az is lehet, … Folytatás
A Horvát Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján bejelentette, Zlatko Dalic szövetségi kapitány 2024-ig meghosszabbította szerződését. Az 55 esztendős szakember 2017 októberében vette át a nemzeti együttes irányítását. Daliccsal a horvát válogatott ezüstérmes lett a 2018-as világbajnokságon, a 2021-es, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon pedig a nyolcaddöntőig jutott. Eközben déli szomszédaink a Nemzetek Ligája mindkét kiírásában kiharcolták az … Folytatás