2020.6.2.

A mezőkövesdi Berecz Zsombort három, az újpesti Andreias-Cristian Calcant két mérkőzésre tiltotta el a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága. Az MLSZ honlapjának híre szerint Bereczet az ellenfél megütéséért büntették, de a középpályás játszhat a Budapest Honvéd elleni, szerdai Magyar Kupa-döntőben, mert az eltiltása a bajnokságra vonatkozik. Az Újpest piros lappal kiállított román légiósa megrúgta ellenfelét, … Folytatás

2020.6.1.

Már nem Nebojsa Vignjevics a labdarúgó NB I 10. helyére visszacsúszó Újpest vezetőedzője. A klub hétfő délután a hivatalos honlapján jelentette be Vignjevics távozását, egyúttal bejelentette a csapat új vezetőedzőjét, a szintén szerb Predrag Rogant. Az Újpest a legutóbbi 11 fordulóban csupán egyszer győzött (három döntetlen mellett hétszer kikapott), a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után lejátszott … Folytatás

2020.5.31.

A Budafokhoz szerződött a legutóbbi két idényt a Soroksárnál töltő Lőrinczy Attila. A 26 éves középpályás így újra az NB I-ben játszhat. Az élvonalban már 19 évesen a Honvéd színeiben bemutatkozó játékos eddig hétszer lépett pályára a legmagasabb osztályban, mielőtt a 2014–2015-ös idényt kölcsönben Békéscsabán töltötte, majd Szolnok és Mosonmagyaróvár után kötött ki a Soroksárnál. A legutóbbi … Folytatás

2020.5.28.

A magyar kormány engedélyezi, hogy a szabadtéri rendezvényeken a helyszínen tartózkodjanak az emberek. A rendeletben az áll, ha a rendezvény szervezője biztosítja a járvány miatti egészségügyi óvintézkedéseket, a helyszínen tartózkodás megengedett, azaz a sporteseményeken lehetnek nézők. Fontos, hogy a szabadtéri rendezvényeken lehetőség szerint legalább 1.5 méteres távolságot kell biztosítani a nézők között. A nézők csak minden … Folytatás

2020.5.24.

Szerződést hosszabbított a következő idényben az NB I-ben szereplő Budafok Filkor Attilával is. Előzőleg a csapatkapitány, Kovács Dávid írta alá új megállapodását, ezúttal pedig további négy játékos, Filkor Attila, Póser Dániel, Danijel Romic és Vaszicsku Gergő. „Szükségünk van azokra a játékosokra, akik ismerik a BMTE értékeit és maguk is ezeket képviselik. Akik nem ijednek meg senkitől, tudatosan dolgoznak … Folytatás

2020.5.21.

Sikeres operáción esett át Banó-Szabó Bence, a Budapest Honvéd húszéves labdarúgója. A Kecskemétről származó középpályásnak márciusban elszakadt a keresztszalagja. Eredetileg márciusban feküdt volna kés alá, ám a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani a beavatkozást. „Sikeres volt a műtét. Egyelőre fájdalmaim vannak, kapok fájdalomcsillapítót, az első két nap fájdalmasabb, ez normális ilyenkor” – mondta a kispestiek honlapjának. … Folytatás

2020.5.19.

A Mezőkövesd szakmai stábja és a vezetőség már a következő idényekre készül, Dragóner Filip és Szeles Tamás június 30-án lejáró szerződését két, míg Vajda Sándorét három évvel, 2023. június 30-ig meghosszabbította. Utóbbi játékosnál korábban felvetődött, hogy Diósgyőrben folytatja, a hosszabbítás azonban nem feltétlen jelenti, hogy az üzlet meghiúsult, kölcsönben is a miskolciakhoz kerülhet. A télen … Folytatás

2020.5.15.

Meghosszabbította Makrai Gábor szerződését az NB I május végi folytatására készülő DVTK vezérkara. A 23 éves, 186 centiméter magas csatár 2018 októberében súlyos térdsérülést szenvedett, az elülső és a hátsó keresztszalagja is elszakadt, a felépülési ideje elnyúlt, hivatalos mérkőzésen azóta sem játszhatott. Ha azonban minden a terv szerint alakul, a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után visszatérhet … Folytatás

2020.5.15.

Hetvenéves korában elhunyt Ladinszky Attila. A korábbi remek csatár gyerekként a Tűzoltó Dózsában kezdte pályafutását, 1968-tól a Tatabányai Bányász, 1970-től a Vasas SC játékosa volt, az NB I-ben – 1971 márciusáig – összesen 65 bajnokin lépett pályára, 15 gólt szerzett. Az 1970–1971-es kiírásban bronzérmes lett a Vasassal. Amikor az ifjúsági válogatott 1971-es belgiumi túráján hátat … Folytatás

2020.5.9.

Az NB I folytatására készülő Zalaegerszegi TE a hivatalos honlapján bejelentette, a játékosok és a szakmai stáb tagjainak koronavírustesztje negatív lett. A felkészülési időszakban heti kétszer kell tesztelni a futballistákat és a csapatokkal dolgozó szakembereket. A ZTE tájékoztatása szerint a zalai együttes tagjai csütörtök reggel átestek az első PCR-teszten, amely azt mutatja ki, az illető … Folytatás

2020.5.7.

Teljesen felépült októberi műtétje után Bartha László – számolt be róla a paksifc.hu. A tolnai egyesület 33 esztendős játékosa a hónap végére bevethető állapotba kerülhet. Bartha Lászlót még tavaly október elején műtötték meg, miután sarokcsontkinövése elviselhetetlen fájdalmakkal járt, és ennek következtében a végén már az Achilles-ína is begyulladt. A beavatkozás után az orvosok előreláthatóan hat hónapos … Folytatás

2020.5.6.

Horvát lapértesülés szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd opciós jogával élve végleg megvásárolja a télen kölcsönbe érkező Dino Besirovicot a Hajduk Splittől. A 26 éves, kétszeres bosnyák válogatott középpályás januárban csatlakozott Kuttor Attila együtteséhez, amelyben rögtön alapemberré vált. Besirovic a tavasszal a kövesdiek 13 tétmeccséből tizenegyen kezdő volt. Az NB I-ben kilenc találkozón összesen … Folytatás

2020.5.5.

Az NB II-ben szereplő Szeged-Csanád GA kinevezte új vezetőedzőjét, Dobos Barnát, akivel két évre szóló szerződést kötött – számolt be róla a klub honlapja. A portugál Joao Janeiróval hétfőn bontott szerződést a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, amely már meg is találta új vezetőedzőjét. Dobos Barna az idén februárig az élvonalban szereplő ZTE vezetőedzője volt, korábban pedig … Folytatás

2020.5.5.

A Magyar Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy május 23-án a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel indul újra a honi futballélet a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után, míg az NB I-ben egy héttel később, május 30-án rendeznek ismét teljes fordulót, zárt kapuk mögött. Az NB II-t befejezettnek nyilvánították, az MLSZ közleménye alapján az első … Folytatás