2019.7.11.

Sérülése miatt kihagyja az FK Kukësi elleni két Európa-liga-selejtezőt Bódi Ádám, a DVSC középpályása, sőt bokasérülése a külföldre szerződés lehetőségét is veszélyezteti. „A bokám folyamatosan fáj, egy darabig biztosan nem tudok pályára lépni – idézi a dvsc.hu Bódi Ádámot, aki nem csupán azt sajnálja, hogy ki kell hagynia a nemzetközi meccseket. – Egy sérülés sohasem … Folytatás

2019.7.3.

Megállapodott Tischler Patrikkal a Kisvárda, az Újpestről érkező csatár így a legutóbbi NB I-es idény 9. helyezettjénél folytatja pályafutását. A 28 esztendős játékos az előző idény jelentős részét a Budapest Honvédnál töltötte kölcsönben; korábban az Újpest mellett az MTK-ban, a Puskás Akadémiában és a Fehérvárnál szerepelt. Eddigi 200 élvonalbeli mérkőzésen 54 gólt szerzett. „Örömmel vettem … Folytatás

2019.7.2.

Hosszan tartó, méltósággal viselt, súlyos betegség után hétfő reggel, 80 évesen elhunyt Popovics Sándor, aki Hollandiában a nyolcvanas évektől több élvonalbeli klub vezetőedzője volt, s Magyarországon kétszer az MTK vezetőedzőjeként is munkát vállalt. Popovics Sándor 1939. június 22-én született Keszthelyen, játékosként szerepelt az Újpest, majd a német Greuther Fürth, a holland Sparta és az AZ … Folytatás

2019.6.29.

Az NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK szerződtette Braniszlav Danilovicsot a Puskás Akadémiától. A 31 esztendős szerb kapus 2014-ben igazolt Magyarországra, megfordult a Puskás Akadémiában, a Mol Fehérvár FC-ben és a Debrecenben is. Az előző bajnokság első felében alapembernek számított Felcsúton, a tavasszal viszont a kispadra szorult. „Örülök, hogy a DVTK labdarúgója lehetek. Régóta játszom Magyarországon, … Folytatás

2019.6.28.

A ciprusi élvonalban szereplő Apollon Limassolban folytatja pályafutását Szalai Attila: a 21 esztendős utánpótlás-válogatott hátvéd két év után hagyja el a mezőkövesdi együttest. A ciprusi csapat a legutóbbi idényben a harmadik helyen végzett a ligában. A Mezőkövesddel kapcsolatos hír, hogy az egyesület alkalmazásában marad Molnár Gábor: a szélső kölcsönszerződése lejárta után végleg Kuttor Attila vezetőedző … Folytatás

2019.6.22.

A Ferencváros meghosszabbította Bőle Lukács szerződését, aki 2017 júniusában igazolt a román CSM Politehnica Iasitól a zöld-fehérekhez. Első idényében sérülés miatt nem játszhatott sokat, a 2018–2019-es kiírásban viszont már 25 NB I-es összecsapáson lépett pályára (13-szor kezdőként, 12-szer csereként) a végül bajnoki címet nyerő Ferencvárosban – három gólt szerzett és hét gólpasszt adott. A 29 … Folytatás

2019.6.11.

Karol Mészáros az Újpestben folytatja pályafutását – adta hírül a lila-fehérek hivatalos internetes oldala. „Megtisztelő számomra, hogy Magyarország egyik legnagyobb múltú csapatához igazoltam, főleg azért, mert apukámnak az Újpest a kedvence, egészen kicsi korától. Így természetesen én is tudom, hogy milyen múltja van az Újpestnek, és boldog vagyok, hogy itt lehetek. Szeretnék hamar beilleszkedni, és … Folytatás

2019.6.8.

Fernando Gorriarán a hivatalos Instagram-oldalán egy közleményben jelentette be, hogy távozik a Ferencvárostól. Sajtóhírek szerint a 24 éves uruguayi középpályás a mexikói Santos Lagunában folytatja pályafutását. Gustavo Mendoza, a mexikói FOX Sports munkatársa két nappal ezelőtt a Twitter-oldalán már tényként közölte Gorriarán klubváltását. Állítólag több európai együttes is érdeklődött iránta, ám a Santos Lagunát irányító Guillermo … Folytatás

2019.6.7.

Búcsúinterjút adott a Fradi Médiának a Ferencvárostól távozó Böde Dániel, aki azt is elárulta, hogy nevelőklubjánál, a Paksnál folytatja pályafutását. A 32 éves, 25-szörös magyar válogatott támadó éveken keresztül alapembernek számított a zöld-fehéreknél, ám Szerhij Rebrov érkezésével ez megváltozott, 23 bajnokin 950 percet volt a pályán, így a jövője is kérdésessé vált. Böde 2012-ben a … Folytatás

2019.6.4.

A magyar bajnok Ferencváros meghosszabbította Leandro szerződését, így a 37 esztendős védő a 2019–2020-as idényben is a zöld-fehéreknél futballozik. Leandro először 2002-ben a Haladástól szerződött a Ferencvároshoz, amelyben 2006-ig maradt, majd egy debreceni és egy ciprusi kitérőt követően 2015-ben visszatért a magyar rekordbajnokhoz, amelynek színeiben összesen 176 tétmérkőzésen lépett pályára, s háromszor nyert NB I-et. … Folytatás

2019.6.3.

A bajnoki bronzérmes Debreceni VSC vezérkara egy évvel meghosszabbította Herczeg András nyáron lejáró szerződését. A 63. életévét júliusban betöltő szakember 2017 májusában vette át a teljesen széteső csapatot Leonel Pontestől, s ha nehezen is, de benntartotta az együttest az NB I-ben. A saját nevelésű labdarúgókra alapozó, ízig-vérig debreceni mester a 2017–2018-as kiírásban stabil középcsapatot faragott … Folytatás

2019.6.2.

A Nemzeti Sport információja szerint Miriuta László váltja a távozó Dajka Lászlót az NB I-ben szereplő Kisvárda kispadján. Miriuta tavaly október óta a román első ligás Nagyszeben (Hermannstadt) vezetőedzője, s vasárnap még rendkívül fontos bajnoki vár rá, együttese odahaza játszik a Dunarea Calarasi csapatával, s ha nyer, kiharcolja az osztályozót a bentmaradásért, ha nem szerez … Folytatás

2019.6.1.

A magyar bajnok Ferencváros kölcsönvette Olekszandr Zubkovot az ukrán aranyérmes Sahtar Donecktől. A 22 esztendős, 14-szeres ukrán utánpótlás-válogatott középpályás az előző idényt az FK Mariupolnál töltötte kölcsönben, amelynek színeiben 21 bajnoki mérkőzésen hét gólt szerzett, továbbá két gólpasszt adott. Piaci értékét a transfermakt.de szakportál 500 ezer euróra becsüli. A zöld-fehérek honlapja felhívja rá a figyelmet, … Folytatás

2019.6.1.

Az NB I-ben második helyen végző, Magyar Kupa-győztes Mol Vidi FC szerződést hosszabbított Tomás Tujvellel, a rutinos kapus így a 2019–2020-as idényben is a fehérváriak játékosa lesz. „Boldog vagyok, hogy a jövőben is számítanak rám Székesfehérváron. Nagyszerű állapotban érzem magam, még legalább 4-5 évig szeretnék magas szinten védeni. Annak ellenére, hogy nem sikerült a bajnoki … Folytatás