Meghosszabbította szerződését az NB I-ben szereplő MTK Budapest csapatánál Myke Bouard Ramos – tájékoztatta a közvéleményt a fővárosi egyesület internetes oldala. A 2013 óta Magyarországon légióskodó, korábban a Salgótarjánban, majd a Kisvárdában játszó, 24 esztendős brazil csatár 2014 óta az MTK labdarúgója, 31 mérkőzésen négy gólt szerzett és öt gólpasszt adott. Ramos új szerződése 2019. … Folytatás
Kategória: Hazai
Osztrák sajtóértesülések szerint három jelölt van a Rapid Wien megüresedett kispadjára, és közülük az egyik Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője. A német szakember 2013 decembere óta irányítja a budapesti zöld-fehéreket, amellyel egy-egy bajnoki címet és Szuperkupát, illetve két-két Magyar Kupát és Ligakupát nyert azóta. Az osztrák rekordbajnok Rapid 2008 óta nem nyert aranyérmet az élvonalban, … Folytatás
OTP Bank Liga, 15. forduló November 5., szombat Swietelsky Haladás – MTK Budapest 1-1 (1-1) Sopron, 1265 néző Vezette: Karakó Ferenc 7 Haladás: Rózsa 6.5 – Polgár 5.5, Wils 5, Hegedűs 6, Bosnjak 5.5 – Iszlai 5.5, Kovács 5.5- Rácz 6, Overgoor 5.5 (Tóth Máté 6, 63.), Gaál 6.5 – Ars 6 Vezetőedző: Mészöly Géza … Folytatás
OTP Bank Liga, 15. forduló November 5., szombat Videoton FC-Gyirmót FC Győr 4-0 (3-0) Felcsút, 1461 néző Vezette: Andó-Szabó 8 Videoton: Kovácsik 6 – Nego 5.5 (Stopira 5.5, 46.), Fiola 6, Vinícius 6, Szolnoki 6 – Pátkai 6.5 (Bódi 0, 66.), Juhász R. 6, Hadzsics 6 – Scsepovics 7 (Varga J. 0, 66.), Feczesin 8, … Folytatás
OTP Bank Liga, 15. forduló November 5., szombat Debreceni VSC-Mezőkövesd Zsóry FC 0-0 Debrecen, Nagyerdei Stadion, 2400 néző Vezette: Iványi 7 Debreceni VSC: Danilovic 0 – Jovanovic 5.5 (Castillion 0, 80.), Brkovic 6, Mészáros N. 5.5 (Horváth Zs. 0, 68.), Völgyi 5.5 (Bobko 0, 87.) – Sekulic 6, Filip 5.5 – Mészáros K. 5.5, Holman … Folytatás
OTP Bank Liga, 15. forduló November 5., szombat FTC – Paks 1–2 (0–1) Budapest, Groupa Aréna, 5592 néző Vezette: Pintér Csaba 8 FTC: Dibusz Dénes 0 – Emir Dilaver 5 (Lovrencsis Gergő 5, 64.), Nalepa Michal 5, Pintér Ádám 5.5, Leandro 6 – Radó András 4 (Busai Attila 6, 64.), Hajnal Tamás 5, Gera Zoltán … Folytatás
OTP Bank Liga, 15. forduló November 5., szombat Újpest–Vasas 2-2 (1-0) Kecskemét, Széktói Stadion, 1442 néző Vezette: Solymosi Péter 9 Újpest: Banai 5 – Nagy T. 4 (Nagy I G. 0, 88.), Pávkovics 5, Heris 5, Mohl 5 – Windecker 6.5, Cseke 5.5 (Lázok 0, 84.) – Balogh B. 6, Balázs B. 6, Diarra 7.5 … Folytatás
OTP Bank Liga, 15. forduló November 5., szombat Honvéd–Diósgyőr 2-0 (0-0) Bozsik József Stadion, 1575 néző Vezette: Kassai Viktor 6.5 Honvéd: Gróf 0 – Botka 5, Lovric 4.5, Kamber 5.5, Baráth 4.5 – Gazdag 5.5, Hidi 6, Nagy G. 4.5 (Vasziljevics 0, 93.) – Prosser 5 (Eppel 0, 69.), Lanzafame 6.5 (Hajdú Á. 0, … Folytatás
Bernd Storck szövetségi kapitány kihirdette a teljes keretét az Andorra elleni világbajnoki selejtezőre (november 13.) és a Svédország elleni felkészülési mérkőzésre (november 15.). Először kap helyet az A-válogatott meccskeretében Botka Endre (Honvéd), Berecz Zsombor (Vasas), Hangya Szilveszter (Vasas) és Nagy Dominik (FTC). Meghívót kapott Király Gábor és Juhász Roland is, a két rutinos játékosnak a … Folytatás
LABDARÚGÓ NB I, 14. FORDULÓ PAKS-ÚJPEST 1–1 (0–1) Paks, Paksi Stadion 1234 néző Játékvezető: Bognár Tamás Paks: Kemenes – Laczkó (Vernes 58.), Gévay, Kovács G., Kulcsár – Baló, Papp (Jelena 85.) – Bartha, Bertus, Koltai (Szakály D. 72.) – Hahn Vezetőedző: Csertői Aurél Újpest: Banai – Mohl, Kecskés, Heris, Nagy T. – … Folytatás
LABDARÚGÓ NB I, 14. FORDULÓ MEZŐKÖVESD-MTK BUDAPEST 1–0 (0–0) Mezőkövesd, Városi Stadion 1815 néző Játékvezető: Berke Balázs Mezőkövesd: Tujvel – Góhér, Szeles, Hudak, Vági – Egerszegi (Bacelic-Grgic 54.), Mevoungou – Kink (Vosahlik 79.), Strestik, Molnár (Sós 63.) – Diallo Vezetőedző: Pintér Attila MTK: Petkovic – Vadnai, Vukmir, Poór, Okuka (Baki 82.) – … Folytatás
Ismét meghívták a grúz válogatottba Murtaz Dausvilit, a Diósgyőr középpályását, aki alapembernek számít hazája nemzeti csapatában.A világbajnoki selejtezősorozat D-csoportjában szereplő Grúzia legközelebb november 12-én Moldovával csap össze. A diósgyőriek közelmúltban igazolt lett légiósa, Vitalijs Jagodinskis is utazik hazája válogatottjához, amely november 13-án Portugália vendége lesz a mieinket is felvonultató B-csoportban. Ezen a napon Magyarország Andorra … Folytatás
LABDARÚGÓ NB I, 14. FORDULÓ DVTK–FERENCVÁROS 2–3 (1–2) DVTK Stadion 8052 néző Játékvezető: Szabó Zsolt DVTK: Rados 5.5 – Lázár 5, Lipták 5.5, Jagodinskis 5.5 – Vela 6, Dausvili 6 (Bacsa 0, 81.), Elek 6, Nemes 5.5 – Bognár 6.5, Nono 6.5 (Nikházi 0, 74.) – Novothny 7 Vezetőedző: Horváth Ferenc FTC: … Folytatás
A másodosztályban szereplő Puskás Akadémia szerződést bontott Bognár György szakmai igazgatóval, Szíjjártó István vezetőedzővel és Disztl Péter kapusedzővel – tájékoztatott a felcsúti egyesület hivatalos internetes oldala. Az őszi szezon hátralévő részében Vincze István irányítja a továbbra is a feljutásra pályázó együttes munkáját. A Puskás Akadémia az eddig megrendezett 15 NB II-es fordulóban 26 pontot szerzett, s jelenleg … Folytatás