2016.10.3.

A Szélesi Zoltán szövetségi edző vezette magyar U17-es válogatott 4–0-ra kikapott Hollandiától Dabason a korosztályos Európa-bajnoki selejtezőn, de második helyezettként így is továbbjutott csoportjából, mert előzőleg Liechtensteint és Dániát is legyőzte. A holland csapat már a 8. percben megszerezte a vezetést Zakaria Aboukhlal góljával, majd Juan Familio-Castillo büntetőjével növelte az előnyét. A fordulást követően a 15 … Folytatás

2016.10.3.

Négynapos edzőtáborba vonult a diósgyőri futballcsapat, a Zemplénben fekvő ifjúsági táborban szállnak meg a labdarúgók, a szakmai stáb pedig Abaújszántón tart nekik edzéseket. Horváth Ferenc vezetőedző azt reméli, hogy a néhány napos program jótékony hatással lesz együttesére, amely 11 fordulót, tehát a teljes bajnoki szezon első harmadát követően – nyolc szerzett ponttal – az NB … Folytatás

2016.10.1.

Visszatért az Újpest együtteséhez Jonathan Heris, aki elhúzódó sérülése után ismét együtt edz társaival. A 26 esztendős belga védő combját júniusban hazájában műtötték meg, és a rehabilitációs edzéseket is ott végezte el. Az orvosok szerint ha minden a terveknek megfelelően alakul, az NB I következő fordulójában, október 15-én, a Budapest Honvéd elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen … Folytatás

2016.9.29.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Játékvezetői Bizottsága megvizsgálta a múlt szombati Ferencváros–Újpest NB I-es mérkőzés (3-3) felvételeit – olvasható a szövetség hivatalos internetes oldalán, az mlsz.hu-n. A Játékvezetői Bizottság kimondottan a játékvezetői csapat, illetve Kassai Viktor munkáját illetően vizsgálta ki a mérkőzést. Egyrészt megállapította, hogy a legmagasabban jegyzett magyar játékvezető színvonalasan működött közre a rangadón, másrészt azt is, … Folytatás

2016.9.28.

A Nemzeti Sport Online információja szerint a 81-szeres szlovák válogatott Róbert Vittek a Debreceni VSC kiszemeltje. A 34 éves csatár pályafutása során megfordult Németországban (Nürnberg) és Franciaországban (Lille) is, majd 2010-ben Törökországba tette át székhelyét, több csapatnál is labdába rúgott (Ankaragücü, Trabzonspor, Istanbul Büyüksehir Belediyesi). Három évvel ezelőtt visszaigazolt nevelőegyesületéhez, a Slovanhoz, szerződése a nyáron lejárt. Az előző … Folytatás

2016.9.28.

Öthetes kihagyásra kényszerül Polgár Kristóf, a Haladás futballistája, aki a Gyirmót elleni bajnokin ütközött Présinger Ádámmal. A gyirmótiak védője véletlenül rálépett a Haladás-játékos kezére. Polgár Kristóf a szünetig folytatta a játékot, majd kézfájdalmai miatt cserét kért. A 19 esztendős védőt a mérkőzést követően megvizsgálták, a diagnózis orsócsonttörés. A Liverpool U23-as csapatától szerződtetett jobbhátvéd alapembere a Haladásnak a 2016–2017-es … Folytatás

2016.9.27.

A 11. forduló válogatottja: Petkovics (MTK) – Ramírez (FTC), Debreceni (Vasas), Leandro (FTC), Vadnai (MTK) – Balogh B. (Újpest), Berecz Zs. (Vasas), Diarra (Újpest), Sallói (Gyirmót)- Djuricin (FTC), Géresi (Videoton) A forduló játékvezetője: Kassai Viktor (FTC- Újpest)

2016.9.27.

Hivatalos internetes oldalán jelezte az NB I-ben listavezető Vasas, hogy Korcsmár Zsolt, a piros-kékek válogatott kerettag hátvédje nem szenvedett combhajlítóizom-szakadást, így a nemzeti csapat rendelkezésére állhat. Az elvégzett MR-vizsgálat kimutatta, hogy a 27 esztendős játékos csupán húzódást szenvedett, szakadás nincs, így felépülhet az október 7-én a budapesti Groupama Arénában rendezendő, Svájc elleni világbajnoki selejtezőre. Korcsmár Telkiben marad a válogatottal, … Folytatás

2016.9.26.

OTP Bank Liga, 11. forduló Szeptember 24., szombat Budapest Honvéd – Videoton FC 1–2 (1–1) Bozsik- Stadion, 2051 néző Vezette: Berke Balázs 6   Honvéd: Gróf D. 6 – Botka 5 (Baráth 5, 35.), Lovric 5, Bobál D. 5, Hajdú Á. 5 – Kamber 6 – Prosser 4.5, Nagy G. 5, Gazdag 4 (Zsótér 5, 57.), … Folytatás

2016.9.26.

Minden bizonnyal kihagyja az október 7-én a budapesti Groupama Arénában rendezendő, Svájc elleni világbajnoki selejtezőt Böde Dániel, a Ferencváros csatára. A 29 esztendős játékos még a Videoton elleni bajnoki meccen (1-1) szenvedett hasizomsérülést, s emiatt nem léphetett pályára szombaton az Újpest elleni derbin (3-3). Válogatottunk a vb-selejtező első fordulójában 0-0-s döntetlent játszott Feröeren, míg a … Folytatás

2016.9.26.

OTP Bank Liga, 11. forduló Szeptember 24., szombat Haladás – Gyirmót 0–1 (0–1) Sopron, 1785 néző Vezette: Iványi Zsolt 8   Haladás: Rózsa 6 – Polgár 5 (Schimmer 5, 45.), Wils 5.5, Hegedűs 6, Bosnjak 6 – Kovács L. 5.5, Iszlai 6 – Németh M. 5 (Ars 4.5, 57.), Rácz B. 5.5 (Tóth M. 5.5, 66.), … Folytatás

2016.9.26.

OTP Bank Liga, 11. forduló Szeptember 24., szombat Vasas – Mezőkövesd 4–0 (1–0) Illovszky Rudolf Stadion, 2832 néző Vezette: Solymosi Péter 9   Vasas: Nagy  G. 7 – Ristevski 6.5, Vaskó 6, Debreceni 6.5 –  Murka 6.5 (Kleisz 0, 64.), Berecz 7, Vida 7, Hangya 6.5 –  Ádám M. 6.5 (Czvitkovics 0, 67.), Saglik 6, Remili … Folytatás

2016.9.25.

OTP Bank Liga, 11. forduló Szeptember 24., szombat Ferencváros–Újpest 3–3 (1–2) Groupama Aréna, 11 760 néző Vezette: Kassai Viktor 8 Ferencváros: Dibusz 3 – Dilaver 3, Csukics 4, Leandro 5, Ramírez 5 – Gera Z. 4.5 – Lovrencsics 0 (Pintér Á. 4, 25.), Hajnal 5 (Radó 4, a szünetben), Rju Szung Vu 3.5 (Csernik 3.5, 66.), Nagy … Folytatás

2016.9.25.

OTP Bank Liga, 11. forduló Szeptember 24., szombat Diósgyőr–Debrecen 1–3 (0–2) Diósgyőr, 4654 néző Vezette: Andó-Szabó Sándor 8 Diósgyőr: Rados 4 – Eperjesi 3 (Bognár I. 5, a szünetben), Lázár 4, Lipták 4.5, Tamás M. 4–2=2 – Nono 3 (Vela 3, a szünetben), Dausvili 4, Elek Á. 4, Oláh 4 – Bacsa 3.5 (Novothny 5, a szünetben), … Folytatás