Horváth Ferenc lett az NB I-be az idén feljutó Balmazújváros vezetőedzője, az egyesület kettő plusz egy évre szóló szerződést kötött vele. A 44 esztendős szakvezető Feczkó Tamás helyét veszi át, aki időközben az NB II-be kieső MTK Budapest vezetőedzője lett. Horváth Ferenc az NB I-ben még egyik klubjánál sem dolgozott végig egy teljes bajnoki idényt. … Folytatás
Kategória: Hazai
A Ferencváros hivatalos levélben gratulált a Budapest Honvédnak az NB I-es bajnoki címhez, valamint sok sikert kívánt a kispestieknek a közelgő Bajnokok Ligája-selejtezőkre. A kispestiek hivatalos honlapjukon tették közzé a Ferencváros hivatalos levelét, amelyet Kubatov Gábor, a zöld-fehér egyesület elnöke és Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója írt alá. A levelében a Fradi – amely … Folytatás
Nikolics Nemanja nem tagja a magyar labdarúgó-válogatott keretének, amely a Portugália elleni világbajnoki selejtezőre készül. A Chicago Fire légiósa a Facebook-oldalán kommentálta Bernd Stork szövetségi kapitány döntését. „Természetesen értesültem róla, hogy nem vagyok a portugálok ellen készülő keret tagja. Amikor a születésnapomon, december 31-én hívott a kapitány, abban maradtunk, hogy az összetartás előtt egyeztetünk, megnézzük, … Folytatás
A bajnoki idényt a negyedik helyen záró, Magyar Kupa-győztes Ferencváros szerződtette Bőle Lukácsot. A 27 esztendős középpályás az elmúlt években a román első osztályú Iasi együttesében futballozott, ahol a szezon végén lejárt a szerződése. Bőle a 2016-2017-es évadban 32 román bajnoki fellépésén kilenc gólt szerzett és három gólpasszt adott. „Nagyon örültem a Ferencváros megkeresésének. Amikor … Folytatás
Bár Détári Lajos nem nézte a magyar válogatott Andorra elleni világbajnoki selejtezőjét, egyértelmű véleménye van Bernd Storck csapat-összeállításáról: a 61-szeres válogatott labdarúgó szerint mindenkor a legjobbaknak van csak helyük a nemzeti csapatban. Az NSO TV stábja a magyar bajnokságról és az utánpótlás helyzetéről is megkérdezte az évekig edzőként is dolgozó, de mostanság csak gyermektornákra járó korábbi … Folytatás
A Ferencváros szerződtette Fernando Gorriaránt – számolt be a hírről a zöld-fehérek hivatalos internetes oldala, a fradi.hu. Az uruguayi középpályás hazájából, a CA River Plate-től érkezett a budapesti egyesülethez. Gorriarán szerződtetésének részleteiről nem árult el részleteket a Ferencváros honlapja, de egy korábbi hírben arról írtak, hogy a 22 esztendős dél-amerikai futballista négy évre ír alá … Folytatás
VB-SELEJTEZŐ, 6. FORDULÓ, B-CSOPORT ANDORRA-MAGYARORSZÁG 1–0 (1–0) ANDORRA LA VELLA, NEMZETI STADION, 1 000 NÉZŐ Vezette: Haralambosz Kalogeropulosz (görög) 8 ANDORRA: Gómes 8 – Rubio 6, Llovera 6, Lima 6 San Nicolás 6 – Rebés 7, Vales 6 – Clemente 6 (Riera 0, 82.), Pujol 6 (Ayala 0, 88.), Martinez 6 – Aláez 6 … Folytatás
Bernd Storck magyar szövetségi kapitány türelmes és szervezett focit vár majd csapatától az Andorra elleni péntek esti vb-selejtezőn, írja az MLSZ honlapja. “Budapesten megtapasztalhattuk, hogy keményen futballozik az ellenfél, nehéz feltörni a védelmét, hazai pályán pedig még inkább igaz ez: Svájc és Lettország is csak egy góllal tudott győzni Andorrában. Türelmes és szervezett játékot … Folytatás
Szalai Ádám és Hangya Szilveszter sem játszhat pénteken a magyar labdarúgó-válogatottban az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn. Bernd Storck szövetségi kapitány kedden, a ferihegyi indulás előtt elmondta: a Hoffenheim támadójának nem jött rendbe a térdsérülése, míg a Vasas FC védőjének – aki egy félidőt játszott az oroszok elleni, 3-0-ra elveszített barátságos mérkőzésen – a hasizomfájdalma újult … Folytatás
A Debreceni VSC a hivatalos internetes oldalán bejelentette , hogy a következő szezonban Herczeg András irányítja a Lokit. A népszerű tréner Leonel Pontestől vette át az irányítást a bajnokság utolsó fordulója előtt, és kivívta a bennmaradást a csapattal. Herczeg András a DVSC történetének legsikeresebb edzője. Először 1997 tavaszától másfél éven keresztül irányította a csapatot, 2004 … Folytatás
Az NB I-ben második helyen végző Videoton hivatalos internetes oldalán kedden bejelentette , hogy a vezérkar Marko Nikolicsot nevezte ki a csapat új vezetőedzőjének. A 37 esztendős szerb szakember kétéves szerződést kötött a székesfehérváriakkal, akik a napokban menesztették Henning Berget. Marko Nikolicsnak a hírek szerint régi vágya volt, hogy Magyarországon tevékenykedjen. Remek kapcsolatot ápol a … Folytatás
A holland élvonalbeli Heerenveen hivatalos internetes oldalán hétfőn bejelentette, hogy Otigba Kenneth átigazolásáról megegyezett a Ferencvárossal. A 24 esztendős Otigba régóta szerepelt az FTC kiszemeltjei között, de ez ideig nem sikerült megegyezni az átigazolásáról a Heerenveennel. A nemrégiben befejeződő idényben nem Hollandiában, hanem a török első osztályú Kasimpasában szerepelt kölcsönben. Ez az idénye nem sikerült … Folytatás
A Ferencvárost elhagyva a lengyel élvonalban szereplő Lech Poznanban folytatja pályafutását Emir Dilaver – adta hírül a lengyelországi egyesület hivatalos internetes oldala. A 26 esztendős bosnyák-osztrák hátvéd három évvel ezelőtt igazolt a budapesti zöld-fehérekhez, és a télen már tudni lehetett, hogy nem tárgyal az idén nyáron lejáró szerződése meghoszabbításáról. Dilaver nyolcvanhat mérkőzésen szerepelt az NB … Folytatás
Egy év után közös megegyezéssel szerződést bontott Henning Berg vezetőedzővel a Videoton – adta hírül péntek este hivatalos internetes oldalán a fehérvári egyesület. A csapat a 2016–2017-es bajnoki szezont ezüstéremmel zárta, a Magyar Kupától pedig a legjobb tizenhat közé jutásért vívott mérkőzésen búcsúzott. „Számomra is csalódás a kupakiesés és a bajnokság végeredménye, de örülök annak, … Folytatás


























