2016.11.18.

Még nem épült fel teljesen sérüléséből, így biztosan kihagyja a szombati szuperrangadót, a Bayern München elleni hazai bajnoki mérkőzést Marco Reus, a Borussia Dortmund klasszisa. A 27 esztendős német válogatott támadó május vége óta nem játszott tétmérkőzést. A vendég bajoroknál is lesznek hiányzók, Franck Ribéry, Arjen Robben és Javier Martínez sem bevethető sérülés miatt. A … Folytatás

2016.11.17.

A német Bild után a francia L’Équipe is arról írt, hogy a Bayern München egy évvel meghosszabbítja Franck Ribéry szezon végén lejáró szerződését. Az új megállapodás megkötését a hírek szerint november 25-én jelentik be hivatalosan, aznap, amikor a börtönbüntetése letöltése után Uli Hoeness visszaül a Bayern elnöki székébe. A 33 esztendős francia klasszis 2007-ben került … Folytatás

2016.11.17.

Dárdai Pál közölte: nem vágyik más csapatba, reményei szerint marad a Hertha BSC-nél. A Kicker német szaklap két héttel ezelőtt hozta nyilvánosságra, hogy a Wolfsburg szeretné elcsábítani a magyar vezetőedzőt a fővárosból, ő pedig a Bild érdeklődésére elárulta, a közelmúltban öt-hat menedzser is megkereste. „Nem tárgyaltam senkivel, száz éve vagyok a Herthánál, és itt is … Folytatás

2016.11.11.

A vártál sokkal súlyosabb Kingsley Coman sérülése – tájékoztatta a közvéleményt a Bayern München orvosi stábja. A bajor sztárcsapat húszéves francia játékosának bal térdében elszakadt egy külső keresztszalag, továbbá a bal bokája is megsérült. A Bayern körülbelül két hónapig nem számíthat a játékára, ami azt jelenti, hogy leghamarabb a téli szünet után, január végén lesz ismét … Folytatás

2016.11.9.

Szupertehetségesnek tartott fiatalemberrel erősítené meg keretét a Bundesligában újoncként veretlenül a második helyen álló RB Leipzig. Ralph Hasenhüttl vezetőedző és szakmai stábja (benne a másodedző Löw Zsolttal) Reece Oxfordot, az angol élvonalbeli West Ham United mindössze 17 éves védőjét szemelte ki, és a hírek szerint a téli átigazolási időszakban ajánlatot tesz érte a londoni egyesületnek. A … Folytatás

2016.11.9.

Elképzelhető, hogy a 2016-2017-es szezon végén visszavonul Philipp Lahm, a Bayern München csapatkapitánya – erről maga a játékos beszélt a Sport Bildnek adott interjújában. „Már kilenc hónappal ezelőtt is beszéltem erről a lehetőségről, és azóta nem változott semmi. Ez az idény még hét hónapig tart, sok minden történhet. A jövőmről nem a megnyert címek alapján … Folytatás

2016.11.8.

Jövő héten edzésbe állhat Vladimír Darida, a Hertha BSC cseh válogatott középpályása, a berlini csapat egyik kulcsembere. A rendkívüli munkabírású, 26 esztendős játékos még szeptemberben dőlt ki a sorból, bokaszalag-sérülést szenvedett. Dárdai Pál vezetőedző együttese ragyogóan szerepel a bajnokságban, tíz fordulót követően 20 szerzett ponttal a negyedik helyen áll a Bundesligában, csak a három veretlen … Folytatás

2016.11.6.

Bundesliga 10. forduló November 6. vasárnap Schalke 04 – Werder Bremen 3-1 (2-1) Veltins-Arena 61,263 néző Játékvezető: Günter Perl Schalke 04 (3-1-4-2): Fährmann 7 – Nastasic 7, Naldo 7.5, Höwedes 6.5 – Geis 7.5 – Kolasinac 8, Bentaleb 8.5 (Benjamin Stambouli 6, 80.), Goretzka 7, Schöpf 9 – Meyer 7 (Abdul Rahman Baba 6, 88.), … Folytatás

2016.11.6.

Itt az újabb edzőmenesztés a Bundesligában! Az Ingolstadt vezérkara bejelentette, hogy megválik Markus Kauczinskitől, aki a nyáron vette át az együttes irányítását. Az Ingolstadt rendkívül gyengén szerepel a bajnoki szezonban, tíz fordulót követően az utolsó előtti, 17. helyen áll, győzelme nincs, két döntetlen mellett nyolc vereséget szenvedett. Az egyesület tájékoztatása szerint keddig bezárólag bemutatják az … Folytatás

2016.11.6.

Bundesliga 10. forduló November 6. vasárnap RB Leipzig – Mainz 3-1 (3-0) Red Bull Arena 42,558 néző Játékvezető: Marco Fritz RB Leipzig (4-2-2-2): Gulácsi 6.5 – Halstenberg 8, Compper 7, Orban 8, Ilsanker 7.5 – Demme 7.5, Keita 8 – Forsberg 9 (Dominik Kaiser 6, 86.), Sabitzer 7 – Werner 9.5 (Oliver Burke 6.5, 69.), … Folytatás

2016.11.5.

Bundesliga 10. forduló November 5. szombat Leverkusen – Darmstadt 3-2 (1-0) BayArena 28,941 néző Játékvezető: Harm Osmers Leverkusen (4-4-2): Leno 6 – Wendell 7, Toprak 7 (Aleksandar Dragovic 84.), Tah 7, Henrichs 7.5 – Brandt 8.5 (Stefan Kießling 90.), Calhanoglu 8, Baumgartlinger 7.5, Havertz 7 – Mehmedi 6.5 (Charles Aránguiz 60.), Chicharito 6.5 Vezetőedző: Roger … Folytatás