2017.5.15.

Spanyol és olasz lapértesülések szerint a nyáron távozhat a Real Madridtól a portugál Pepe, a kolumbiai James Rodríguez és a walesi Gareth Bale is. A 34 esztendős, Európa-bajnok Pepét a tekintélyes La Gazzetta dello Sport szerint az Internazionale csábítja, és a védő hajlana is a váltásra, ha nem sikerül megegyeznie a Reallal a szezon végén … Folytatás

2017.5.11.

Marcelino García Toral lett a spanyol élvonalban szereplő Valencia vezetőedzője. Az 51 esztendős szakember legutóbb (2013 és 2016 között) a Villarrealt irányította, amellyel a bajnokságban két hatodik mellett egy negyedik helyezést, valamint sikeres szereplést tud felmutatni a nemzetközi kupaporondon (Európa-liga-elődöntő a 2015–2016-os idényben). A jelenlegi kiírást viszont már másik edzővel kezdte a Villarreal, miután a … Folytatás

2017.5.10.

A spanyol első osztályban szereplő Betis vezérkara menesztette posztjáról Víctor Sánchez vezetőedzőt. A 41 esztendős szakember november óta irányította a patinás sevillai csapatot, amelynél 2018 nyaráig szóló szerződése volt.A kispadra a hátralévő két fordulóban segítője, Alexis Trujillo ül le. A gárda a legutóbbi tíz bajnoki mérkőzéséből hetet elveszített. A Betis az uruguayi Gustavo Poyet irányításával … Folytatás

2017.5.9.

A katalán Sport napilap információja szerint Philippe Coutinho, a Liverpool brazil válogatott középpályása engedélyt adott ügynökének, hogy tárgyaljon a Barcelona képviselőivel nyári klubváltásával kapcsolatban. A 24 esztendős dél-amerikai klasszis szerződését januárban 2022-ig meghosszabbította a világhírű angol egyesület, s bár a Pool nem tervezi a játékos eladását, fontolóra venné a Barcelona ajánlatát, abban ugyanis állítólag kilencvenmillió … Folytatás

2017.5.7.

La Liga 36. forduló Május 7. vasárnap Alaves – Athletic Bilbao 1-0 (0-0) Mendizorroza 19,127 néző   Játékvezető: Juan Martínez Munuera   Alaves (4-2-3-1): Pacheco 8.5 – Hernández  8, Feddal 7.5, Ely 8, Femenía 7 – García 7.5, Llorente 7 – Gómez 7.5 (Gaizka Toquero 74.), Camarasa 6.5 (Rubén Sobrino 67.), Méndez 6.5  (Alexis 85.) … Folytatás