Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) emlékeztette a bajnokságban sereghajtó Salernitanát, hogy december 31-ig a szabályoknak és a kapott haladéknak megfelelően rendezze tulajdonosi hátterét. Gabriele Gravina, a FIGC elnöke kedden jelentette be: nincs további kedvezmény és halasztás, a klubnak tíz napja maradt a kérdés rendezésére, máskülönben kizárják a Serie A-ból. Gravina emlékeztetett: szabályaik egyértelműen fogalmaznak, azonos osztályban … Folytatás
Kategória: Serie A
Nem fogadta el a Juventus szerződéshosszabbítási ajánlatát Paulo Dybala. A La Gazzetta dello Sport arról ír, hogy a 28 esztendős argentin válogatott csatár a jelenlegi évi hétmillió eurós keresetét tízmilliósra emelné, a klub azonban ennél kevesebbért marasztalná. Az egyezség még nem született meg. A Juventus csak hetedik az olasz bajnokságban, a Bajnokok Ligájában viszont nyolcaddöntős, februárban … Folytatás
A Milan vasárnap korán kapott góllal hazai pályán 1–0-ra kikapott a Napolitól az olasz élvonalbeli bajnokság 18. fordulójában. A mérkőzést követően a Milant irányító Stefano Pioli csalódottan nyilatkozott a Milan TV-nek. „Ostoba gólt kaptunk. Hiába helyezkedtünk jól, sikerült bevenniük a kapunkat. Ezt követően nehezebbé vált számunkra a találkozó, de még lett volna elég időnk, hogy javítsunk. A … Folytatás
Immár hivatalos, hogy az Inter és Christian Eriksen közös megegyezéssel szerződést bontott, mivel a játékos szívritmus-szabályzóval nem játszhat az olasz bajnokságban (Serie A). A milánói együttes érzelmes sorokkal búcsúzott a középpályástól, aki a vonatkozó orvosi előírásokat követve nem léphetett pályára a Serie A most zajló idényében, tekintettel a nyári Európa-bajnokságon történt szívmegállására. Egyelőre nem lehet … Folytatás
A Napoli hazai pályán nagy meglepetésre 1–0-ra kikapott az Empolitól az olasz bajnokság (Serie A) 17. fordulójában. Gólok szempontjából eseménytelenül alakult a Napoli–Empoli első félideje, előbbi vezetőedzőjének, Luciano Spallettinek beárnyékolta az 500. Serie A-fellépését, hogy eltiltása miatt nem a kispadról, hanem a lelátóról – Marco Domenichini segítőn keresztül – irányíthatta csapatát. Ráadásul légzési nehézsége miatt már a 22. percben … Folytatás
Az utóbbi időszak gyengébb eredményei miatt menesztették Luca Gottit, az olasz bajnokságban szereplő Udinese vezetőedzőjét. Gotti 2019 novemberében vette át a csapat irányítását és vezetésével stabil középcsapatnak számított az együttes, amely a 2019-2020-as idényt a 13., a 2020-2021-est pedig a 14. helyen zárta. A jelenlegi kiírásban 16 forduló után szintén 14. helyen áll, ám utóbbi … Folytatás
A La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint vállalati bűnözés miatt letartoztatták az olasz élvonalbeli bajnokságban (Serie A) szereplő Sampdoria elnökét, Massimo Ferrerót, míg további öt ember számára – sajtóhírek szerint Ferrero lánya és unokaöccse is köztük van – házi őrizetet rendeltek el. A Sampdoria elnökét hétfő reggel tartoztatta le az olasz vám- és pénzügyőrség Milánóban. Azzal gyanúsítják, … Folytatás
A Juventus megerősítette, hogy ismét jártak náluk az olasz hatóság ügyészei, akik a könyvelésük, valamint a Cristiano Ronaldo átigazolása kapcsán előjövő vádak után vizsgálódtak. A klub közleménye szerint a torinói ügyészek ténykedése a Juventus, valamint az együttes jelenlegi, Andrea Agnelli, Pavel Nedved, Stefano Cerrato és Cesare Gabasio, illetve korábbi vezetőivel szemben zajló nyomozással áll összefüggésben. … Folytatás
Az első félidőben az újonc Venezia 3–0-ra vezetett a Hellas Verona ellen, de a második játékrészben a veronaiak fordítani tudtak, és 4–3-re nyertek az olasz élvonalbeli bajnokság (Serie A) 16. fordulójában. A házigazda velenceiek az első fél órában három gólt is szereztek: a 12. percben Pietro Ceccaroni, hét perccel később Domen Crnigoj, majd Thomas Henry is … Folytatás
Az AC Milan és a dán válogatott belső védője, Simon Kjaer a Genoa elleni bajnoki mérkőzésen szenvedett elülső keresztszalag-szakadást. Klubja hivatalos oldalán közölte, hogy hat hónap kihagyás vár rá. Kjaer a Genoa elleni bajnokin sérült meg súlyosan, pénteken pedig már át is esett a szükségen műtéten. A beavatkozás sikeres volt, de a Milan védője így … Folytatás
A La Gazzetta dello Sport szerint folytatódtak az ügyészségi meghallgatások, amelyek célja a Juventus gyanús pénzügyi manővereinek kivizsgálása, és amelyek egyes vélemények szerint a torinói csapat élvonalból kizárásához, legutóbbi bajnoki címének elkobzásához is vezethetnek. Anna Maria Loreto ügyész közleménye szerint körvonalazódott a gyanú, hogy a Juventus mint tőzsdei cég a valóságnak nem megfelelő információkkal látta … Folytatás
Federico Chiesa, a Juventus Európa-bajnok támadója combizomsérülés miatt az idén már nem léphet pályára. A 24 éves futballistának szombaton, az Atalanta elleni bajnoki meccs első félidejében sérült meg a bal combja, és a klub közlése szerint felépüléséhez legalább egy hónapra van szükség, így legközelebb már csak a jövő évben lesz bevethető. A 2020-ig sorozatban kilenc … Folytatás
A Serie A-ban szereplő Milan hivatalos oldalán jelentette be, hogy 2023-ig meghosszabbította Stefano Pioli vezetőedző szerződését. Az 56 esztendős szakember 2019 októberében vette át a milánóiak irányítását, vezetésével a Milan legutóbb második lett az olasz élvonalban, és hosszú idő után visszatérhetett a Bajnokok Ligájába. A most zajló idényben is jól szerepel a csapat – csak … Folytatás
Többszörös törés miatt megoperálták Victor Osimhen, a Napoli nigériai labdarúgójának arcát, aki így hónapokig nem játszhat. A 22 éves támadó vasárnap az Internazionale ellen 3-2-re elveszített rangadón összefejelt Milan Skriniarral, és mint utóbb kiderült, a szemgödre és az állkapcsa is eltört. A délolasz együttes közölte, hogy egy városi klinikán végezték el a beavatkozást, és a … Folytatás




























