Az eddig hibátlan Roma a Sassuolo ellen is folytatta jó sorozatát, hiszen az utolsó pillanatokban szerzett góllal 2–1-re győzött a két csapat összecsapásán az olasz bajnokság (Serie A) harmadik fordulójában. José Mourinho számára különleges volt az AS Roma Sassuolo elleni csatája, hiszen 1000. mérkőzésén ülhetett le a kispadra vezetőedzői, menedzseri pályafutása során. Az összecsapás a … Folytatás
Kategória: Serie A
A Football Italia információja szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus 190.7 millió eurós veszteséggel zárhatja a 2020–2021-es idényt. A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe kerültek a futballcsapatok, köztük a Juventus is. Hiszen azon felül, hogy az olasz szabályozások miatt elesett a jegybevételek nagy részétől, az olasz klubnak az sem segít, hogy az előző idényben már a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjében … Folytatás
Az olasz élvonalbeli bajnokság (Serie A) újonca, a Salernitana szerződtette a szabadon igazolható Franck Ribéryt. A szélső szerződése 2021 júliusában járt le a Fiorentinánál, azóta a Bayern Münchennél edzett. Az elmúlt idényben 29 bajnokin lépett pályára a firenzei együttesben, ezalatt két gólt és hét gólpasszt jegyzett. Ribéry korábban megfordult a Lille-nél, a Galatasaraynál és a … Folytatás
Olasz sajtóhírek szerint a Serie A újoncánál, a Salernitanánál folytathatja pályafutását Franck Ribéry. A Bayern München és a Fiorentina korábbi játékosa jelenleg szabadon igazolható, miután júliusban lejárt a szerződése a firenzei klubnál. Azóta a bajor együttessel edzett. Alfredo Pedulla, a Sportitalia újságírója úgy tudja, már csak a szerződés aláírása van hátra ahhoz, hogy Ribéry a … Folytatás
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Empoli hivatalos oldalán bejelentette, hogy U19-es csapatában folytatja pályafutását a Ferencváros kötelékéhez tartozó Dragóner Áron. Az Empoli több fiatal játékos érkezését jelentette be, akiket a nyári átigazolási időszak utolsó szakaszában szerződtetett, és a bejelentés szerint a klub utánpótlásszektorához csatlakoznak. A tehetségek között fellelhető a korábbi magyar válogatott védő, Dragóner Attila fia. A … Folytatás
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Milan bejelentette, hogy a nyáron szerződtetett Olivier Giroud-nak pozitív lett a koronavírustesztje, így karanténba kellett vonulnia. Giroud a Chelsea-t elhagyva szerződött a Milanba, és nagyszerű formában kezdte Serie A-s szereplését: két mérkőzésen két gólt szerzett. Nemcsak az eredményes francia csatár, hanem a sérüléssel bajlódó veterán klasszis, Zlatan Ibrahimovic hiánya miatt is főhet … Folytatás
Az olasz élvonalbeli bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan bejelentette, hogy kölcsönvette Alessandro Florenzit. A Milan a hivatalos honlapján jelentette be Florenzi érkezését. Az olasz védő kölcsönbe érkezik a Roma együttesétől, de már az elmúlt években sem futballozott a fővárosban – előbb a Valencia, majd a Paris Saint-Germain vette kölcsön a jelenleg 30 éves futballistát. … Folytatás
A világ- és Európa-bajnok Pedro az olasz élvonalbeli bajnokságon (Serie A) belül váltott csapatot, az AS Romától a nagy rivális Lazióhoz igazolt. Tavaly a Chelsea-től érkezett a Romához, amelyhez 2023-ig írt alá. Ennek ellenére ingyen engedte el José Mourinho együttese – a portugál szakvezető nem számolt vele – a 3-szoros BL-győztes labdarúgót a Lazióhoz, megspórolva a bérét. … Folytatás
Az olasz élvonalbeli bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma a hivatalos Twitter-oldalán jelentette be Tammy Abraham szerződtetését. Az olasz transzferguru, Fabrizio Romano értesülése szerint a fővárosi csapat 40+5 millió eurót fizetett az angol csatárért. A 23 éves támadó 2026 júniusáig írta alá szerződését, évente 4–5 milliót kereshet. A megállapodás szerint a Chelsea 2023 júniusában 80 … Folytatás
A bosnyák válogatott támadó, Edin Dzeko (a képen) mellett a 25 éves holland jobbhátvéd, Denzel Dumfries is az olasz élvonalban (Serie A) szereplő Interben folytatja a pályafutását A 35 esztendős Dzeko öt év után hagyta el a Romát, a Serie A-ban eddig 199 mérkőzésen 85 gólt szerző játékos 2023 nyaráig írt alá. A 23-szoros holland válogatott védő, Denzel … Folytatás
Korábbi elhatározásával ellentétben nem vonul vissza az északmacedón Goran Pandev, aki újabb szerződést kötött az olasz élvonalban szereplő Genoa labdarúgócsapatával: a 38 éves támadó még a 2021–2022-es idényben is őket erősíti. Pandev legnagyobb sikerét az Internazionaléval érte el, amellyel 2010-ben triplázott: megnyerte a Bajnokok Ligáját, a Serie A-t és az Olasz Kupát. A játékos 2015 … Folytatás
Felépült térdsérüléséből, de elővigyázatosságból kihagyja a Serie A jövő héten rajtoló új bajnoki évad elejét Zlatan Ibrahimovic, az AC Milan svéd futballistája. Az októberben 40 esztendős csatár átmenetinek mondott hiányáról a La Gazzetta dello Sport számolt be. A klubvezetésre hivatkozva a lap azt írta, hogy a milánóiaknál nem szeretnék, ha Ibrahimovic ismét kidőlne gyors visszatérésének … Folytatás
Az átigazolási hírekben jól értesült olasz sportújságíró, Fabrizio Romano szerint az olasz élvonalbeli bajnokság (Serie A) legutóbbi bajnoka, az Inter megszerezte egyik legnagyobb riválisának, a Romának támadóját, Edin Dzekót, akinek érkezése összefüggésben állhat a sajtóhírekben pedzegetett Romelu Lukaku-távozással. Romano információja szerint az Inter megállapodott Edin Dzekóval – a 35 éves futballista átigazolásával megnyithatja a kapukat Lukaku … Folytatás
A La Gazzetta dello Sport információja szerint Franck Kessié új szerződést ír alá a Milannal. A 44-szeres elefántcsontparti válogatott középpályás évi hétmillió eurót akar keresni, a klub hatmilliót, illetve további bónuszokat és aláírási pénzt kínál neki. A játékos szerződése 2022 nyarán jár le, a csapat számára fontos, hogy megtartsa kulcsemberét, aki mindeddig 184 mérkőzést játszott … Folytatás




























