2020.12.21.

A csapat gyenge szereplése miatt menesztették az olasz bajnokság utolsó előtti helyén álló Genoa vezetőedzőjét, Rolando Marant (a képen). Irányításával az együttes 13 forduló alatt mindössze hét pontot szerzett a mostani szezonban. A csapat szerdán, az idei utolsó fordulóban a 17. helyen álló Spezia otthonában lép pályára. Maran utódja az immár negyedik genovai vezetőedzői időszakát … Folytatás

2020.12.19.

Zlatan Ibrahimovic ebben az évben már nem lép pályára a Milan színeiben az olasz bajnokságban. Úgy volt, hogy a milánóiak 39 éves svéd csatárja sérüléséből felépülve a Serie A hétközi fordulójában már bevethető lesz, de a szerdai, genovai mérkőzésen nem kapott lehetőséget. A pénteki edzés végén pedig – a Sky Sport Italia híre szerint – … Folytatás

2020.12.15.

Az ismét egészséges Zlatan Ibrahimovic szerda este szerepelhet újra az AC Milanban, amely a Genoa otthonában játszik az olasz bajnokságban. A 39 esztendős svéd csatársztár november 22-én, a Napoli elleni Serie A-s rangadón combizomsérülést szenvedett, s azóta nem állhatott a listavezető milánóiak rendelkezésére. Ibrahimovicnak jelentős a szerepe a vörös-feketék idénybeli remeklésében, hiszen eddig 10 gólt … Folytatás

2020.12.15.

Istenkáromló kifejezést használt Bryan Cristante, a Roma labdarúgója, miután öngólt szerzett a Bologna ellen 5–1-re megnyert olasz bajnoki mérkőzésen – tette miatt egymérkőzéses eltiltást kapott. Az olasz középhátvéd istenkáromló szavakat használt öngólját követően, amit tiltanak a szigorú olasz szabályok, így a szövetség egymeccses eltiltással sújtotta. Cristante a csütörtöki, Torino elleni összecsapást hagyja ki. A kép … Folytatás

2020.11.15.

A Napoli szakmai stábja néhány hétig nem számíthat Victor Osimhen játékára, miután a csatár megsérült a nigériai válogatott legutóbbi, Sierra Leone elleni Afrika-kupa-selejtezőjén – írja a Football Italia az afrikai ország szövetségi kapitánya, Gernot Rohr nyilatkozata alapján. A nyáron szerződtetett 21 éves labdarúgó kificamodott válla miatt csapata következő négy mérkőzését kihagyja, köztük a Milan és … Folytatás

2020.11.14.

Az olasz élvonalbeli Milan a hivatalos Twitter-oldalán bejelentette, hogy pozitív lett Stefano Pioli vezetőedző koronavírustesztje. Az olasz szakember a szabályok szerint házi karanténba vonul. A Milan számára jó hír, hogy a vezetőedzőnek nincsenek tünetei, ráadásul a stábtagoknak és a játékosoknak egyaránt negatív tesztjük lett. A Milan legközelebb a Napolival találkozik a Serie A 8. fordulójában. … Folytatás

2020.11.1.

Paulo Dybala, a Juventus argentin játékmestere idényenként 15 millió eurót akar keresni klubjában – számolt be a Magyar Távirati Iroda. Igényét mindenképpen érvényesíteni akarja új szerződésében, amelyről jó ideje tárgyal klubjának vezetésével. A 26 éves támadó korábban állítólag beérte volna az idényenkénti nyolcmillióval, most azonban már nem óhajtja alább adni 15 milliónál. A torinói klub … Folytatás

2020.10.31.

Alig egy héttel a pozitív teszteredmény után visszatérhet az edzésbe Gianluigi Donnarumma, a Milan olasz válogatott kapusa. A 21 éves labdarúgó Matteo Gabbiával és a néhány hete szerződtetett Jens Petter Haugéval együtt állhat újra a csapat rendelkezésére. A Milan hivatalos közleményben jelezte, hogy pénteken már negatív koronavírustesztet adott a három futballista, akik ezt követően a … Folytatás

2020.10.31.

A Football Italia értesülése szerint az olasz élvonalban (Serie A) szereplő Juventus korábbi vezetőedzője, Maurizio Sarri kész közös megegyezéssel felbontani szerződését a klubbal, hogy elfogadhassa a Fiorentina ajánlatát. Sarrit augusztusban az előző idényben szerzett bajnoki cím ellenére menesztette a Juventus. Ezt követően az edző nem volt hajlandó hozzájárulni szerződése felbontásához, ezzel arra kötelezve a torinóiakat, hogy … Folytatás

2020.10.27.

Az olasz élvonalbeli Milan a hivatalos honlapján tudatta, hogy két játékos és három stábtag is elkapta a koronavírust. A piros-feketék közleménye szerint a kapus Gianluigi Donnarumma az egyik fertőzött, mellette a néhány hete szerződtetett Jens Petter Hauge koronavírustesztje is pozitív lett, valamint három stábtagnál ugyancsak kimutatták a betegséget. A Milan jelentése szerint a szóban forgó … Folytatás

2020.10.25.

A koronavírus-járvány miatt hétfőtől ismét zárt kapuk mögött rendezik az olasz bajnokság mérkőzéseit. A Serie A kényszerszünete után, júniustól augusztusig szintén nézők nélkül játszottak a csapatok, de a kormány szeptemberben úgy döntött, hogy meccsenként ezer embert be lehet engedni a lelátókra. A legújabb, hétfőn életbe lépő kormányrendelet megszünteti ezt a lehetőséget, mert az országban az … Folytatás

2020.10.16.

A Budapest Honvéd bejelentette, hogy kölcsönadta az AS Romának a 17 éves kapusát, Megyeri Gábort. A hírt az olasz együttes a hivatalos Twitter-oldalán erősítette meg, hozzátéve: a többszörös magyar utánpótlás-válogatott kapus először a klub tartalékcsapatában kap lehetőséget a bizonyításra. Az U17-es világbajnokságot is megjárt fiatal kéthetes próbajátéka során a szintén Serie A-ban szereplő Fiorentinánál is … Folytatás

2020.10.14.

David Alaba és a Juventus előrehaladott tárgyalásokat folytat – írja az olasz SportMediaset. A 28 éves labdarúgó szerződése a jövő nyáron lejár a Bayern Münchennél, s ha nem sikerül a feleknek megállapodniuk a hosszabbításról, az osztrák válogatott bekk januártól bárhová aláírhat a 2021–2022-es idényre. A védőként és középpályásként egyaránt kimagasló teljesítményre képes futballista és a … Folytatás

2020.10.12.

Az olasz élvonalban szereplő Internazionale hivatalos honlapján szűkszavú közleményben hozta nyilvánosságra, hogy Ashley Young, a csapat 35 éves angol hátvéd is elkapta a koronavírust. Ő a hatodik a klubnál, akinél pozitív eredményt regisztráltak az elvégzett koronavírustesztet követően. Korábban Alessandro Bastoni, Milan Skriniar, Radja Nainggolan, Roberto Gagliardini és Ionut Radu kapta el a vírust. A kép … Folytatás