A nápolyiak nem utaztak el Torinóba a Juventus elleni vasárnapi rangadóra, mert a helyi egészségügyi hatóságok utasítására karanténba került az egész csapat, két játékosa, a lengyel Piotr Zielinski és az északmacedón Eljif Elmasz, valamint egy munkatárs ugyanis megfertőződött a koronavírussal. A Napoli a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozások miatt nem hagyhatta el Nápolyt, az egyesület … Folytatás
Kategória: Serie A
Az olasz bajnokságban (Serie A) címvédő Juventusnál két koronavírusos megbetegedést regisztráltak szombaton, ezért minden bizonnyal elmarad a vasárnapra tervezett, Napoli elleni rangadó. A Ferencvárossal egy Bajnokok Ligája-csoportban szereplő torinói klub közleménye úgy fogalmaz: a fertőzött személyek nem játékosok, és nem is a szakmai vagy az orvosi stáb tagjai. Ennek ellenére a teljes keret és persze … Folytatás
Napokon belül az Internazionale játékosa lehet Matteo Darmian, a Parma labdarúgója. A 36-szoros, 30 éves olasz válogatott védő Gianluca Di Marzio olasz transzferguru felvételei alapján már meg is érkezett az Interhez a klubváltás előtti kötelező orvosi vizsgálatokra. Az olasz média úgy tudja, az Inter és a Parma már mindenben megállapodott, ennek értelmében Darmian 2.5 millió … Folytatás
Fernando Santos, a portugál válogatott szövetségi kapitánya szerint Cristiano Ronaldo negyvenéves koráig is játszhat. „Aki a Juventusban kilencvenegy tétmeccsen hatvannyolc gólig jut, az előtt le a kalappal – méltatta a világklasszis csatárt Santos. – Hálás vagyok a sorsnak, hogy eddig százegy találattal segítette Portugália csapatát. Cristiano simán játszhat negyvenéves koráig, de nem tudja még ő sem, hogy … Folytatás
Egybehangzó olasz sajtóhírek szerint Lucas Paquetá, a Milan 23 éves brazil középpályása a Lyonban folytatja. A brazil játékos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, s az utóbbi időben Stefano Pioli már csereként sem számolt vele. Egybehangzó hírek szerint 20–21 millió eurót és további bónuszokat fizet a Lyon a Milannak, s Paquetá 5 évre (2025-ig) … Folytatás
A Serie A-ban szereplő Milan bejelentette, hogy pozitív lett Zlatan Ibrahimovic koronavírustesztje. A 38 esztendős svéd csatár az egyetlen olyan – a játékosokat és az edzői stábot együttvéve –, akinek pozitív lett a koronavírustesztje, így most házi karantén vár rá. Bár Ibra jól kezdte a 2020–2021-es idényt a milánói együttesben, egy darabig otthon kell maradnia. … Folytatás
Az AS Roma egyik játékosának jogosulatlan szerepeltetése miatt az Olasz Labdarúgó-szövetség 3–0-val a Hellas Veronának írta jóvá a két csapat szombati bajnoki mérkőzését (0–0). A fővárosi gárdában Amadou Diawara annak ellenére játszott, hogy a neve nem szerepelt a klub idényrajtra leadott felnőttkeretében. A 23 éves középpályást vélhetően figyelmetlenségből nem tüntették fel a felnőtt futballisták között, mert a … Folytatás
Az amerikai Krause csoport megvásárolta az olasz élvonalban szereplő Parma Calcio 1913 csapatát, miután pénteken aláírta szerződését az eddigi tulajdonossal a klubrészvények 90 százalékának felvásárlásáról. Az együttest a 2015-ös csődje után megvásárló Nuovo Inizio cég a részvények kilenc százalékát tartotta meg, míg egy százalék annál a vállalkozásnál maradt, amely a gárda szurkolóinak biztosít részvényvásárlási lehetőséget. … Folytatás
Hétfőre várják Milánóba Arturo Vidalt, a Barcelonától búcsúzó középpályást, aki az Internazionale labdarúgója lesz, miután a katalán együttes új vezetőedzője, a holland Ronald Koeman nem tartott rá igényt. A Corriere dello Sport híre szerint a chilei futballista mindenben megállapodott az olasz klub vezetésével, és már csak az aláírása hiányzik a szerződésről. Az olasz sportnapilap úgy … Folytatás
Az előző idényt – részben a koronavírus-járvány hatásaként – 71.4 millió eurós veszteséggel zárta az olasz bajnok Juventus. Az ezt megelőző hasonló időszakban még „csak” 39.9 millió volt a deficit – hangzott el az igazgatótanács ülésén. A klub forgalma 573.4 millió euró volt, ez 2018–2019-hez képest körülbelül nyolcszázalékos csökkenés. Az egyesület szerint a visszaesés fő … Folytatás
Elkapta a koronavírust Aurelio De Laurentiis, a Napoli hetvenegy éves elnöke. A nápolyi egyesület közleménye nem tesz említést De Laurentiis állapotáról, csak annyit ír, hogy az idős klubelnök megfertőződött a koronavírussal.Olasz sajtóértesülések szerint a portvezetőnek vannak tünetei, ennek ellenére szerdán részt vett a Serie A-klubok ligaértekezletén. A kép forrása: Getty Images
Ivan Perisic a kölcsönév lejártát követően a Bayern Münchentől visszatér az Internazionaléhoz. Hasan Salihamidzic, a bajorok sportigazgatója kifejtette, a 31 éves horvát támadó profi teljesítményt nyújtott az elmúlt idényben, fontos tagja volt a csapatuknak, amely a Bajnokok Ligáját, a német bajnokságot és a Német Kupát is megnyerte. Hozzátette, mégsem élnek vételi opciójukkkal. A döntés értelmében … Folytatás
Az olasz élvonalbeli Atalanta bejelentette, a 2020–2021-es idényre kölcsönvette Cristiano Piccinit, a spanyol első osztályú Valencia labdarúgóját. A 27 esztendős, háromszoros olasz válogatott jobbhátvéd a következő idényben a bergamói gárdát erősíti, amelynek opciós joga van végleg megvásárolni a futballista játékjogát. Piccini a Fiorentinában nevelkedett, 2014 óta megfordult a Real Betisben, a Sporting CP-ben és a … Folytatás
Az Internazionale leigazolta az AS Roma védőjét, Alekszandar Kolarovot. A milánóiak 1.5 millió eurót fizettek a fővárosiaknak a szerb válogatott 34 éves csapatkapitányáért, ami további 500 ezer eurós bónusszal egészülhet ki. A kék-feketék nem közölték, hogy Kolarov mennyi időre írt alá, de az olasz sajtó úgy tudja, a szerződése egy plusz egy évre szól. Kolarov 2017-ben a … Folytatás




























