Liga BBVA - 2016.9.18.

Klubedzője, Diego Simeone szerint Antoine Griezmann-nak eséllyel kellene indulnia az Aranylabada-szavazáson. Az Atlético Madrid francia csatárát hosszasan méltatta a spanyol csapat argentin vezetőedzője, kiemelve, hogy a spanyol bajnokságban, a Bajnokok Ligájában, majd az Európa-bajnokságon is kiegyensúlyozottan, magas színvonalon futballozott, és a BL-ben, valamint az Eb-n egyaránt döntőt játszott. Simeone szerint a 25 esztendős francia válogatott … Folytatás

Külföldi - 2016.9.18.

Megszerezte első gólját a horvát élvonalbeli bajnokságban Futács Márkó. Csapata, a Hajduk Split hazai pályán 4-0-ra diadalmaskodott a Slaven Koprivnica ellen, s a magyar csatár szerezte a negyedik gólt a 88. percben – mindössze hat perccel becserélését követően. A súlyos térdsérüléséből a közelmúltban felépülő magyar futballista előzőleg a török Mersin csapatánál futballozott, a nyáron szerződött … Folytatás

Bundesliga - 2016.9.18.

A Bundesliga utolsó helyén álló Werder Bremen hivatalos internetes oldalán számolt be róla, hogy azonnali hatállyal menesztette Viktor Szkripnik vezetőedzőt. Az ukrán szakember 2014 októberében vette át a csapat irányítását, első szezonjában a 10. helyen végzett, míg az előző idényben a 13. helyen, és csak két ponttal előzte meg az osztályozóra kényszerülő Eintracht Frankfurtot. A brémai együttes a … Folytatás

Premier League - 2016.9.18.

Premier League. 5. forduló Szeptember 18., Vasárnap Tottenham-Sunderland   1-0  (0-0) White Hart Lane Stadion 31251 néző   Játékvezető: Mike Dean   Tottenham(4-2-3-1): Lloris 7- Vertonghen 8, Alderwiereld 7, Dier 6.5 (Davies 0, 77.), Walker 8- Dembélé 7.5 (Lamela 6.5, 74.), Wanyama 7.5- Heung-Min 8.5, Alli 7.5, Sissoko 6.5 – Kane 8 (Janssen 0, 87.) Vezetőedző: … Folytatás

Serie A - 2016.9.18.

Serie A, 4. forduló Szeptember 18., Vasárnap Internazionale-Juventus  2-1 (0-0) Giuseppe Meazza Stadion   Játékvezető: Paolo Tagliavento   Internazionale(4-2-3-1): Handanovic 6 – Santon 6.5 (Miangue 0, 79.), Murillo 7, Miranda 7, D’Ambrosio 6.5 – Medel 7 (Melo 6, 75.), Mário 7 – Éder 6.5 (Perisic 8, 69.), Banega 6, Candreva 7 – Icardi 9 Vezetőedző: … Folytatás

Serie A - 2016.9.18.

Serie A, 4. forduló Szeptember 18., Vasárnap Cagliari-Atalanta 3-0 (1-0) Sant’Elia Stadion   Játékvezető: Michael Fabbri   Cagliari(4-3-1-2): Rafael 8 – Mumu 7, Alves 7.5, Ceppitelli 8, Pisacane 7 (Bittante 0, 79.) – Padoin 7, Tachtsidis 8, Isla 7.5 (Munari 0, 83.) – Pedro 7.5 (Barella 7, 63.) – Borriello 9, Sau 9 Vezetőedző: Massimo … Folytatás

Serie A - 2016.9.18.

Serie A, 4. forduló Szeptember 18., Vasárnap Torino-Empoli  0-0 (0-0) Olimpico Grande Torino Stadion   Játékvezető: Daniele Chiffi   Torino(4-3-3): Hart 7.5 – Molinaro 6 (Barreca 6.5, 32.), Castán 7.5, Bovo 7.5, Silvestri 6.5 – Obi 7.5 (Baselli 0, 72.), Valdifiori 7.5, Acquah 7 – Martínez 6, Boyé 7, Falque 6.5 (Zappacosta 6.5, 65.) Vezetőedző: … Folytatás

Serie A - 2016.9.18.

Serie A, 4. forduló Szeptember 18., Vasárnap Sassoulo-Genoa  2-0 (0-0) MAPEI Stadion   Játékvezető: Claudio Gavilucci   Sassuolo(4-3-3): Consigli 8 – Peluso 7.5, Acerbi 8, Antei 7, Lirola 6.5 – Duncan 8, Magnanelli 7.5, Pellegrini 6.5 (Biondini 6, 64.) – Ragusa 6.5 (Ricci 7, 46.), Defrel 9 (Matri 0, 81.), Politano 7.5 Vezetőedző: Eusebio Di … Folytatás

Serie A - 2016.9.18.

Serie A, 4. forduló Szeptember 18., Vasárnap Udinese-Chievo 1-2 (1-0) Dacia Arena   Játékvezető: Luca Pairetto   Udinese(4-3-1-2): Karnezis 7 – Armero 6.5, Felipe 6, Danilo 6.5, Wagué 6.5 – Hallfredsson 8 (Kone 6, 65.), Kurns 6.5, Badu 6 – Paul 7 (Evangelista 6, 76.) – Théréau 6.5 (Perica 0, 87.), Zapata 7.5 Vezetőedző: Giuseppe … Folytatás

Serie A - 2016.9.18.

Serie A, 4. forduló Szeptember 17., Szombat Lazio-Pescara  3-0 (0-0) Olimpiai Stadion   Játékvezető: Fabio Maresca   Lazio(3-5-2): Marchetti 7.5 – Radu 8.5, Vrij 7.5, Bastos 7.5 – Lulic 8.5, Milinkovic-Savic 8.5 (Murgia 0, 81.), Cataldi 8.5, Parolo 7.5, Anderson 9 (Basta 6.5, 73.) – Djordjevic 6 (Keita 7.5, 60.), Immobile Vezetőedző: Simone Inzaghi   … Folytatás

Serie A - 2016.9.18.

Serie A, 4. forduló Szeptember 16., Péntek Sampdoria-AC Milan  0-1 (0-0) Luigi Ferraris Stadion   Játékvezető: Massimiliano Irrati   Sampdoria(4-3-1-2): Viviano 6.5 – Regini 6.5, Skriniar 6, Silvestre 7, Sala 6.5 (Pereira 6.5, 31.) – Linetty 7, Torreira 6.5, Barreto 7.5 (Schick 0, 88.) – Praet 6.5 (Fernandes 6, 69.) – Muriel 6.5, Quagliarella 5.5 … Folytatás