Elhunyt Horst Eckel, az 1954-es világbajnokság döntőjében a magyar válogatottat felülmúló német csapat fedezete, aki az utolsó, még élő résztvevője volt a finálénak. Az 1. FC Kaiserslautern korábbi kiválósága februárban lett volna 90 éves. A Vogelbachban született egykori középpályás karrierje során kétszer nyert német bajnoki címet. Az NSZK válogatottjában 1952-ben mutatkozott be, 1958-ig összesen 32-szer … Folytatás
Bajorországban csak zárt kapus sporteseményeket lehet rendezni a koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt. Ezt Markus Söder, a tartomány miniszterelnöke jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján. A rendelkezés szombattól lép érvénybe. A német első osztályú bajnokságban a korlátozás az Augsburg–Bochum találkozót érinti, míg a második vonalban a Nürnberg ugyancsak üres lelátók előtt fogadja a Holstein Kielt a hétvégén. Söder arról nem … Folytatás
Az előző idény után újra görög bajnoki mérkőzést vezethet Bognár Tamás, akit ezúttal a vasárnapi AEK Athén–Panathinaikosz rangadóra kérte fel a görög szövetség. Bognár tavaly decemberben a PAOK–Panathinaikosz bajnokit vezette, a görögök ugyanis gyakran kérnek fel külföldi játékvezetőket kiemelt bajnokikra. Tizenegy fordulót követően az AEK a második, a Panathinaikosz az ötödik helyen áll a görög … Folytatás
Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt haláleset az Európa-bajnokság londoni döntője előtti rendbontás során – ez áll a botrányt vizsgáló kormánytisztviselő jelentésében. Az Olaszország–Anglia mérkőzésre kétezren jutottak be jegy nélkül – írja a BBC. Az Eb-döntőt 1–1-es döntetlen után tizenegyesekkel Olaszország nyerte meg. Az angol Labdarúgó-szövetség elfogadta a jelentést, és a tanulságokat levonva együttműködik … Folytatás
Igyekszik Ousmane Dembélé kedvében járni az FC Barcelona elnöke, Joan Laporta, hogy a 24 éves francia támadó rábólintson a régóta húzódó szerződéshosszabbításra. „Nagyon jó a kapcsolatunk Dembélével, aki maradni akar – idézi a Marca Joan Laportát. – Azért akarjuk őt, mert nagyszerű játékos. Bizakodó vagyok vele kapcsolatban, szerintem jobb, mint honfitársa, Kylian Mbappé.” A márciusban újraválasztott elnök úgy gondolja, Ansu … Folytatás
A madridi bíróság elutasította a spanyol bajnokság fellebbezését egy korábbi ítélet kapcsán, amely jóváhagyta az ország sportági szövetségének (RFEF) határozatát, amely szerint nem lehet spanyol élvonalbeli bajnokit játszani az Egyesült Államokban. Az RFEF üdvözölte a határozatot kiemelve, hogy a bíróság másodszor is a „liga által fenntartott véleménnyel szemben döntött”. A La Liga elképzelései szerint először a … Folytatás
Nevelőegyesületénél, az Odensénél kezdte újra az edzéseket Christian Eriksen 109-szeres dán válogatott labdarúgó, aki a nyári Európa-bajnokságon mérkőzés közben összeesett szívmegállás miatt. Az Odense szóvivője csütörtökön jelentette be, hogy a 29 éves középpályás maga jelentkezett a klubnál, ahol egyéni tréninget végez. Eriksen 2005 és 2008 között játszott az Odensében, ahonnan az Ajaxba igazolt, s ott … Folytatás
A La Gazzetta dello Sport szerint folytatódtak az ügyészségi meghallgatások, amelyek célja a Juventus gyanús pénzügyi manővereinek kivizsgálása, és amelyek egyes vélemények szerint a torinói csapat élvonalból kizárásához, legutóbbi bajnoki címének elkobzásához is vezethetnek. Anna Maria Loreto ügyész közleménye szerint körvonalazódott a gyanú, hogy a Juventus mint tőzsdei cég a valóságnak nem megfelelő információkkal látta … Folytatás
A Marca spanyol sportnapilap információja szerint a spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona a Chelsea csapatkapitányát, César Azpilicuetát szemelte ki az Achilles-saroknak számító, jobb oldali hátvéd pozíció betöltésére. Azért is kerülhetett képbe a 32 esztendős hátvéd a katalánoknál, mert júniusban lejár a szerződése a londoniaknál, és a spanyol napilap úgy tudja, a korábbi szerződéshosszabbítási … Folytatás
Könyv jelent meg a korábban a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott Kassai Viktorról. Az Alexandra Kiadó gondozásában kiadott életrajzi műben – amelyet a főszereplő és a Nemzeti Sport munkatársa, Somogyi Zsolt közösen jegyez – Kassai Viktor elmeséli, miért követte édesapját ezen a különleges pályán és lett bíró, elárulja, milyen meccset vezetni Lionel Messinek vagy éppen Cristiano … Folytatás
A Leipzig bejelentette, Gulácsi Péter és Mohamed Simakan szerdától ismét edzésbe állt, mivel negatív lett a legutóbbi koronavírustesztjük. A magyar válogatott kapus tesztje november 23-án lett pozitív, hozzá hasonlóan többek között Jesse Marsch vezetőedző és Willi Orbán is megfertőződött. A lipcsei klub tájékoztatása szerint Gulácsi egyéni kapusedzésen vett részt szerdán, Simakan pedig a csapattal tréningezett. … Folytatás
Az olasz transzferguru, Fabrizio Romano állítása szerint bár valóban az a Manchester United vezetőségének A-terve, hogy Ralf Rangnick helyére 2022 nyarán egy másik, nemzetközi szinten is eredményesnek számító tréner üljön, ez nem jelenti azt, hogy kőbe lenne vésve, hogy csak hat hónap jut a németnek a menedzseri székben. Az információk szerint Rangnick és az MU … Folytatás
Thomas Tuchelt választotta 2021 legjobb klubedzőjének a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS. A londoni Chelsea német szakvezetője, akinek munkáját másodedzőként Lőw Zsolt segíti, hatalmas fölénnyel végzett az élen a Manchester City spanyol mestere, Josep Guardiola és a Bayern Münchent ez év nyaráig irányító, már német szövetségi kapitányként dolgozó Hans-Dieter Flick előtt. … Folytatás
Várhatóan lejátszhatja pénteki, Union Berlin elleni bajnokiját a Leipzig, amelynek koronavírusos esetek miatt elmaradt a keddi edzése. A három magyar válogatott játékost – Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot – foglalkoztató egyesület közölte, hogy minden kedden elvégzett PCR-teszt negatív eredményt hozott. Múlt hét eleje óta összesen 13 fertőzöttet regisztráltak az egyesületnél amelyben mindenki megkapta … Folytatás




































