Liga BBVA - 2020.8.6.

Pablo Machín lett a spanyol élvonalbeli Deportivo Alavés új vezetőedzője. A  megállapodás tényét az Alavés a hivatalos honlapján megerősítette – mint a klub közleményében olvasható, egy idényre kötelezte el magát az Alavéshez. A 45 éves szakember júliusban már megegyezett a kínai Csingtao Huanghajjal, az egyesület be is jelentette Machín érkezését, ám egy héttel később a … Folytatás

Liga BBVA - 2020.8.4.

Josep Maria Bartomeu, az FC Barcelona elnöke szerint a katalán együttes a márciustól júniusig terjedő, négy hónapos időszakban 200 millió eurótól (69 milliárd forinttól) esett el. „Európában minden nagyobb klub hasonló nagyságrendben érintett. És nem egy évig tart majd, amíg egyenesbe kerülünk, hanem három-négy esztendeig” – mondta Bartomeu a Sport című lapnak. A klubvezér a 2020–2021-es … Folytatás

Eurofoci - 2020.8.4.

Iker Casillas kedden hivatalosan is megerősítette, amit már nagyjából mindenhol elkönyveltek az elmúlt hetekben: visszavonul a labdarúgástól. „Az út, amin haladsz és az emberek, akikkel ezt megteszed a fontos, nem a cél, ahová tartasz, mert az csak munkával és erőfeszítéssel elérhető, és azt hiszem, kétség nélkül állíthatom, hogy álmaim utazása és végállomása volt”– írta közösségi … Folytatás

Premier League - 2020.8.4.

Vállműtéten esett át Pedro, a Chelsea labdarúgója, aki az FA-kupa szombati döntőjében szenvedett sérülést. „A beavatkozás jól sikerült, hamarosan visszatérek” – írta kedden az Instagramon Pedro, aki az utolsó percekben sérült meg. A 33 éves világ- és Európa-bajnok támadó szerződése augusztus végén lejár Londonban, és sajtóhírek szerint már megállapodott az olasz élvonalbeli Romával. A kép … Folytatás

Eurofoci - 2020.8.4.

Németh Krisztián távozott a DAC-tól – adta hírül kedden hivatalos honlapján a szlovák élvonalbeli dunaszerdahelyi csapat. A 37-szeres magyar válogatott csatár februárban igazolt a DAC-hoz, a már zajló idény közben, amelyet rövidesen félbeszakított a koronavírus-járvány. Ezért is csupán egyetlen bajnoki és egy kupamérkőzésen lépett pályára, összesen 45 percet futballozva. A bajnokság újraindítása előtt, júniusban eltört … Folytatás

Hazai - 2020.8.4.

Közös megegyezéssel szerződést bontott a DVTK és Haris Tabakovic – számolt be róla a borsodi klub hivatalos honlapja, a dvtk.eu. A bosnyák származású svájci labdarúgó 2019 nyarán érkezett Diósgyőrbe, 20 bajnoki mérkőzésen kapott szerepet a DVTK mezében, ebből négyszer volt  alkalommal volt a kezdőcsapat tagja, egyszer szerepelt a Magyar Kupában is. A 2019–2020-as idényben két … Folytatás

Hazai - 2020.8.3.

A Dinamo Zagreb húszéves csatárával, Roko Baturinával erősített a Ferencváros. A 185 centiméter magas horvát futballista 2017-ben testvérével, Marinnal együtt érkezett a Dinamóhoz, de a zágrábiak első csapatában eddig csak egy tétmérkőzésen lépett pályára, még 2019 júliusában. Az idén télen kölcsönadták a szlovén élvonalbeli, ott a hatodik helyen végző NK Bravónak, amelyben az első nyolc … Folytatás

Hazai - 2020.8.3.

Alekszandar Tanaszin a Zalaegerszegnél folytatja pályafutását, a szerb Proletertől érkező védő kettő plusz egy éves szerződést írt alá. Az NB I-es együttestől távozott Bolla Bendegúz – kölcsönszerződését követően visszatért a Mol Fehérvár FC-hez –, s az ő helyére igazolták a zalaiak a jobbhátvéd posztjára a 28 éves szerb futballistát. Az idény végén lejárt a szerződése … Folytatás

Serie A - 2020.8.3.

Az olasz sajtó szerint elmérgesedett a viszony Antonio Conte, a Serie A-ban második helyen végző Internazionale vezetőedzője és a milánói klub vezetői között. Az Inter szombaton legyőzte az Atalantát az olasz bajnokság utolsó fordulójában, így 82 ponttal a második helyen zárt a sorozatban kilencedik bajnoki címét szerző Juventus mögött. A fekete-kékek legutóbb a 2009–2010-es idényben … Folytatás

Eurofoci - 2020.8.3.

Egy nappal a Sepsi OSK elleni 3–0-s hazai vereség után lemondott a FC Viitorul felnőttcsapatának menedzseri (gyakorlatilag vezetőedzői) posztjáról Gheorghe Hagi. Az 55 éves román legenda hat év után hagyta ott az általa alapított klub kispadját, amellyel 2017-ben bajnoki címet, 2019-ben pedig Román Kupát és Szuperkupát nyert. Nem indokolta döntését, csak annyit közölt, hogy továbbra … Folytatás

Eurofoci - 2020.8.3.

A tavaly ősszel szabadult Alekszandr Kokorin a Szpartak Moszkvánál folytatja pályafutását. A 48-szoros orosz válogatott futballista három évre szóló szerződést írt alá az előző idényt az élvonal hetedik helyén záró egyesületnél. A 29 éves csatár és az orosz nemzeti csapatban 15-ször szerepelt Pavel Mamajev 2018 októberében egy étteremben két embert megtámadott és megsebesített: egyikük egy … Folytatás

Serie A - 2020.8.3.

Serie A, 38. forduló Augusztus 02., Vasárnap 18:00   SPAL-Fiorentina 1-3 (1-1) Stadio Paolo Mazza SPAL (4-4-1-1):Thiam 7.7 – Tomovic 6.2, Vicari 6.4, Bonifazi 6.8, Fares 7.0 (Salamon, 80.) – Dalessandro 7.4 (Tunjov, 86.), Dabo 7.1, Valoti 7.4 (Di Francesco, 80.), Missiroli 7.2, Murgia 6.7 (Strefezza, 62.) – Cuellar 6.8 (Horvath, 62.) Kispad: (Letica, Meneghetti, … Folytatás

Serie A - 2020.8.3.

Serie A, 38. forduló Augusztus 02., Vasárnap 20:45   Genoa-Hellas Verona 3-0 (3-0) Stadio Luigi Ferraris Játékvezető: Irrati Massimiliano Genoa (3-5-2):Perin 7.2 – Zapata 7.4, Romero 7.0, Masiello 7.3 – Ankersen 6.6, Lerager 7.4, Behrami 7.2, Jagiello 7.0 (Cassata, 83.), Criscito 6.7 (Barreca, 22.) – Pandev 7.3 (Pinamonti, 83.), Sanabria 8.4 (Goldaniga, 64.) Kispad: (Rovella, … Folytatás

Serie A - 2020.8.3.

Serie A, 38. forduló Augusztus 02., Vasárnap 20:45   Sassuolo-Udinese 0-1 (0-0) Mapei Stadium Sassuolo (4-2-3-1):Consigli 6.4 – Toljan 6.7 (Muldur, 82.), Ferrari 7.2, Peluso 7.0, Rogerio 7.4 (Piccinini, 82.) – Bourabia 7.6, Djuricic 7.0 (Raspadori, 57.) – Locatelli 7.1 (Ghion, 67.) – Berardi 7.3, Caputo 6.9, Traorè 7.0 (Haraslín, 57.) Kispad: (Russo, Pegolo, Marlon, … Folytatás