Hazai - 2019.5.28.

Supka Attila távozását hétfőn jelentette be a Honvéd, a vezetőedző lejáró szerződését nem hosszabbította meg a klub, s kedden a kispesti klub hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy a következő idényben a 62 éves Guiseppe Sannino lesz a csapat vezetőedzője. A 62 éves olasz tréner megfordult többek között a Leccénél, a Sienánál, a Palermónál és a Watfordnál … Folytatás

Hazai - 2019.5.27.

A Paksi FC vezérkara bejelentette, hogy a következő idénytől Tomiszlav Szivics irányítja a csapatot. Az 52 esztendős szakember két és fél év után tér vissza a magyar élvonalba, egyéves szerződést kötött a Pakssal. A szerbiai szakember a 2012–2013-as bajnokságban már dolgozott a zöld-fehéreknél, a 6. fordulóban vette át a csapatot, hogy aztán az idény végén átadja … Folytatás

Hazai - 2019.5.27.

A Ferencváros hétfőn a hivatalos honlapján bejelentette Gróf Dávid szerződtetését. A kapusnak lejárt a szerződése a Honvédnál, így ingyen került az Üllői útra. „Csapatunk a magyar bajnok Gróf Dáviddal erősítette meg a keretét. A kiváló kapus számára nem ismeretlen az Üllői út környéke, hiszen játszott már korábban a Fradi utánpótláscsapataiban” – írja a fradi.hu, bár azt … Folytatás

Serie A - 2019.5.26.

Serie A, 38. forduló Május 26., Vasárnap 20:30 Atalanta-Sassuolo 3-1 (1-1)  Mapei Stadium  Játékvezető: Doveri Daniele Atalanta (3-4-3): Gollini 6.4 – Djimsiti 7.1, Palomino 6.9, Masiello 6.8 (Pasalic 7.5, 62.) – Gosens 7.3, Freuler 7.0, De Roon 6.9, Castagne 5.9 – Ilicic 6.9, Zapata 7.5, Gómez 8.8 (Mancini, 90+3.) Kispad:(Berisha, Reca, Roger, Pessina, Piccoli, Barrow)  Vezetőedző: Gian Piero … Folytatás

Serie A - 2019.5.26.

Serie A, 38. forduló Május 26., Vasárnap 20:30 SPAL-AC Milan 2-3 (1-2)  Stadio Paolo Mazza  Játékvezető: Valeri Paolo SPAL (3-5-2): Viviano 6.9 – Cionek 6.2 (Floccari 6.9, 77.), Vicari 6.9, Bonifazi 6.3 – Lazzari 6.5, Murgia 7.2 (Simic, 90+1.), Valoti 5.9 (Jankovic 6.4, 72.), Kurtic 6.7, Fares 6.7 – Antenucci 6.4, Petagna 7.0  Kispad: (Gomis, Fulignati, Poluzzi, … Folytatás

Serie A - 2019.5.26.

Serie A, 38. forduló Május 26., Vasárnap 20:30 AS Roma-Parma 2-1 (1-0)  Stadio Olimpico  Játékvezető: Mazzoleni Paolo AS Roma (4-5-1): Mirante 7.0 – Florenzi 7.1, Fazio 7.4, Juan Jesus 6.5, Kolarov 7.8 – El Shaarawy 6.8, De Rossi 7.6 (Ünder 6.6, 82.), Pastore 7.8 (Cristante 6.9, 57.), Pellegrini 8.1, Perotti 7.4 – Džeko 7.0 (Schick 6.4, 62.) … Folytatás

Serie A - 2019.5.26.

Serie A, 38. forduló Május 26., Vasárnap 20:30 Internazionale-Empoli 2-1  Stadio Giuseppe Meazza  Játékvezető: Banti Luca Internazionale (4-2-1-3): Handanovic 7.0 – Dambrosio 6.6, De Vrij 7.3, Škriniar 6.7, Asamoah 7.2 (Baldé 7.2, 46.) – Vecino 7.9, Nainggolan 7.8 – Brozovic 8.2 – Politano 7.4, Icardi 6.8 (Martínez 6.9, 71.), Perišic 7.4 (Dalbert 6.2, 74.)  Kispad: (Padelli, Ranocchia, … Folytatás

Serie A - 2019.5.26.

Serie A, 38. forduló Május 26., Vasárnap 20:30 Cagliari-Udinese 1-2 (1-0)  Sardegna Arena  Játékvezető: Volpi Manuel Cagliari (4-3-1-2): Cragno 6.5 – Srna 7.0 (Padoin 6.9, 76.), Pisacane 7.2, Klavan 6.4, Lykogiannis 6.8 – Ionita 6.6, Bradaric 6.7 (Cerri 7.5, 82.), Castro 6.6 (Birsa 6.7, 67.) – Barella 7.1 – João Pedro 6.5, Pavoletti 7.8  Kispad: (Rafael, Aresti, … Folytatás

Serie A - 2019.5.26.

Serie A, 38. forduló Május 26., Vasárnap 20:30 Fiorentina-Genoa 0-0  Stadio Artemio Franchi  Játékvezető: Orsato Daniele Fiorentina (3-5-2): Lafont 7.3 – Milenkovic 7.2, Pezzella 6.9, Vitor Hugo 6.9 – Benassi 6.4, Fernandes 6.5, Gerson 6.8, Veretout 6.7 (Dabo, 90.), Biraghi 6.9 – Muriel 6.7, Chiesa 6.8 Kispad: ( Terracciano, Brancolini, Ceccherini, Hancko, Ferrarini, Mirallas, Montiel, Lakti, Simeone, … Folytatás

Serie A - 2019.5.26.

Serie A, 38. forduló Május 26., Vasárnap 18:00 Sampdoria-Juventus 2-0  Stadio Luigi Ferraris  Játékvezető: Nasca Luigi Sampdoria (4-3-1-2): Cabral 7.1 – Bereszynski 7.4, Colley 7.3, Ferrari 7.3, Sala 6.9 – Praet 7.6, Barreto 6.5 (Vieira 6.7, 70.), Ramírez 6.7 (Caprari 7.7, 58.) – Linetty 6.6 – Defrel 7.6, Quagliarella 6.9 (Gabbiadini 6.9, 78.) Kispad:(Audero, Belec, Andersen, Junior, … Folytatás

Serie A - 2019.5.26.

Serie A, 38. forduló Május 26., Vasárnap 15:00 Torino-SS Lazio 3-1  Stadio Olimpico Grande Torino  Játékvezető: Abisso Rosario Torino (3-4-3): Sirigu 6.8 – Bremer 7.2 (Rincón 6.6, 79.), Nkoulou 6.7, Izzo 6.8 (Moretti 6.5, 84.) – De Silvestri 7.0, Meïté 6.8, Lukic 7.1, Aina 8.1 – Falque 7.0 (Zaza 6.5, 69.), Belotti 7.0, Baselli 6.7 Kispad:(Ichazo, Rosati, … Folytatás

Bundesliga - 2019.5.26.

Reiner Calmund, a Leverkusen egykori sportigazgatója szerint Kai Havertz még egy idényt a Bayernél tölt, aztán átigazol a Bayern Münchenbe. Havertz az elmúlt idényben robbant be a Bundesligába, 34 bajnoki mérkőzésen 17 gólt szerzett, valamint négy gólpasszt is adott. A 19 éves német tehetséget rögtön szóba hozták a rekordbajnok Bayern Münchennel, a bajor klubnak azonban … Folytatás

Hazai - 2019.5.26.

Parázs hangulatú, bírói hibákkal teletűzdelt mérkőzésen 2-1-es győzelmet aratott a Budapest Honvéd felett a döntőben, így megnyerte a Magyar Kupát a Mol Vidi FC csapata. A találkozót a csereként beálló Anel Hadzic (a képen jobbra) döntötte el a 91. percben. A fehérvári egyesület története során másodszor hódította el a kupát. Mint ismert, a bajnokságot ebben … Folytatás

Serie A - 2019.5.25.

Serie A, 38. forduló Május 25., Szombat 20:30 Bologna-Napoli 3-2 (2-0)  Stadio Renato DallAra  Játékvezető: Di Paolo Alejandro Bologna (4-3-3): Skorupski 6.5- Mbaye, 6.1 Danilo 7.1, Lyanco 7.4, Dijks 6.5- Džemaili 7.3 (Destro 6.6, 83.), Pulgar 7.4, Soriano 6.3 (Svanberg 6.6, 83.) – Orsolini 6.0, Santander 9.1, Palacio 7.2 (Krejcí 6.6, 87.) Kispad: ( Da Costa, Santurro, … Folytatás