Serie A - 2018.7.3.

A Jugones spanyol televíziós műsor értesülése szerint a Real Madrid elfogadja a Juventus ajánlatát Cristiano Ronaldóért. Mint ismert, a torinóiak szerződtetnék a 33 esztendős portugál csatárt, akinek kivásárlási árát az első hírek szerint egymilliárd euróról 120 millióra csökkentette a Real Madrid. A Jugones kedden azzal állt elő, hogy a spanyol egyesület vezérkara úgy döntött, elfogadja az ötszörös aranylabdásért tett ajánlatot, … Folytatás

VB - 2018.7.3.

A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) hivatalosan bejelentette, hogy Joachim Löw marad a válogatott szövetségi kapitánya. A DFB elnöksége Frankfurtban egységesen támogatásáról biztosította a 2022-ig szerződéssel rendelkező szakembert az oroszországi világbajnokság kudarca ellenére. A vezetőség meghallgatta az oroszországi kudarcról – a világbajnoki címvédő válogatott kiesett a csoportkörben, ez minden idők legrosszabb német vb-szereplése – készített gyorsbeszámolót, és a Löwvel folytatott konzultáció … Folytatás

VB - 2018.7.3.

A második félidőben kétgólos hátrányba került, mégis kicsikarta a győzelmet (3-2) a belga válogatott a hősiesen küzdő japánok ellen, s bejutott a negyeddöntőbe – a második 45 perc volt a világbajnokság eddigi legjobb félidője! Roberto Martínez, a “vörös ördögök” szövetségi kapitánya ragyogó érzékkel cserélt, hiszen Marouane Fellaini és Nacer Chadli is betalált. Belgium a brazilokkal … Folytatás

VB - 2018.7.3.

Nagyszerű mérkőzésen 2-0-ra legyőzte Mexikót, így bejutott a negyeddöntőbe a brazil válogatott. A második félidőben varázslatosan futballozó selecaóban Willian és Neymar mindenkit túlragyogott, utóbbi játékos immár 57 gólos a válogatottban – s már csak öttel van lemaradva a vonatkozó brazil örökrangsor második helyén álló Ronaldótól! Ami pedig a mexikói válogatottat illeti, nos, sorozatban a hetedik … Folytatás

Hazai - 2018.7.2.

A Budapest Honvédot elhagyva a Ferencvárosban folytatja pályafutását Davide Lanzafame. A Juventusnál nevelkedett, 31 éves játékos a Honvéddal 2016-2017-ben bajnokságot nyert, a 2017-2018-as szezont pedig gólkirályként és az év játékosaként zárta – 18 góllal és 12 gólpasszal érdemelte ki az első helye(ke)t. Összesen 80 mérkőzésen lépett pályára a Honvédban, ezeken a találkozókon 39 gólt szerzett … Folytatás

VB - 2018.7.2.

A házigazda orosz válogatott után Horvátország jutott negyeddöntőbe, miután tizenegyesekkel fölülmúlta Dániát. A horvátok már hamarabb is lezárhatták volna a párharcot, hiszen a hosszabbítás lejárta előtt nem sokkal tizenegyest kaptak – Luka Modric azonban rontott, lövését hárította Kasper Schmeichel. Horvátország az oroszokkal csap össze a legjobb négy közé kerülésért. 21. LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OROSZORSZÁG NYOLCADDÖNTŐ Július 1., … Folytatás

VB - 2018.7.1.

Végtelenül unalmas mérkőzést játszott egymással az orosz és a spanyol válogatott, ráadásul 120 perceset. A rendes játékidőben nem született döntés (1-1), sőt a kétszer 15 perces ráadásban sem, így az idei vb-n először tizenegyesrúgások döntöttek. Nos, ebben a házigazda bizonyult jobbnak, így az orosz válogatott története során először vb-negyeddöntőt vívhat! 21. LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OROSZORSZÁG NYOLCADDÖNTŐ Július … Folytatás

VB - 2018.6.30.

Nagyszerű mérkőzésen Uruguay 2-1-re legyőzte, s ezzel kiejtette a nyolcaddöntőből az Európa-bajnok Portugáliát. A dél-amerikaiak mindkét gólját a parádésan futballozó Edinson Cavani szerezte, aki azonban megsérült a második félidőben, és cserét kért. Uruguay a franciákkal csap össze a negyeddöntőben. 21. LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OROSZORSZÁG NYOLCADDÖNTŐ Június 30., szombat URUGUAY–PORTUGÁLIA 2–1 (1-0) Szocsi, Fist Stadion. 44 287 néző. … Folytatás

Egyéb - 2018.6.30.

Őrült pletyka indult világhódító útjára az olasz sajtóban, s az először a Tuttosport által közölt történetet mostanra a Marca és a portugál A Bola is megerősítette. Bár Olaszországban a Tuttosport nem számít a legmegbízhatóbb portálok közé, mindenesetre nem kizárt hogy van alapja a híresztelésnek. (fotó:independent.co.uk) A nyári átigazolási időszak eddigi legmeglepőbb pletykája szerint az európai babérokról álmodozó Juventus komoly lépésre … Folytatás

VB - 2018.6.30.

Izgalmas és fordulatos mérkőzésen a francia válogatott 4-3-ra legyőzte Argentínát, és elsőként bejutott a negyeddöntőbe. Lionel Messi minden bizonnyal az utolsó világbajnoki mérkőzését játszotta, s ha így van, akkor vb-arany nélkül lesz kénytelen visszavonulni. A meccs hőse Kylian Mbappé volt, a franciák 19 éves csatára két gólt szerzett, valamint kiharcolt egy büntetőt. 21. LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OROSZORSZÁG … Folytatás

VB - 2018.6.29.

Hazatért az oroszországi világbajnokságon címvédőként leszereplő német válogatott. Joachim Löw szövetségi kapitány néhány kérdés erejéig kiállt a tévéstábok és az újságírók elé. A gárda csoportutolsóként búcsúzott el a tornától – ez volt az első eset, hogy a nemzeti csapat kiesett már a csoportmérkőzések után, így ez a valaha látott legrosszabb német szereplés a világbajnokságokon. „Drasztikus … Folytatás

Hazai - 2018.6.29.

Gera Zoltán, a Ferencváros 39 éves, 97-szeres válogatott labdarúgója bejelentette visszavonulását. A bejelentést a Facebook-oldalán tette meg. „Kedves szurkolók, barátok! Jó ideje foglalkoztat a gondolat, de a napokban véglegesen elhatározásra jutottam: befejezem aktív labdarúgó pályafutásomat. Ezzel lezárul egy olyan szakasza az életemnek, amely annyi jót adott nekem, amit el sem tudtam volna képzelni, amikor belevágtam. … Folytatás

VB - 2018.6.29.

A már kiesett csapatok csatáját Tunézia nyerte meg Panama ellen (2-1), így az afrikai válogatott végzett a csoport harmadik helyén. A tunéziaiak az ötödik világbajnokságukon szerepelnek, és mindössze másodszor győztek – első sikerüket 1978-ban Mexikó ellen aratták. Háromnál több gólt korábban egyetlen vb-n sem szerzett Tunézia, nos, az idén ötig jutott – történelmi tett! PANAMA–TUNÉZIA … Folytatás

VB - 2018.6.29.

  Felejthető mérkőzésen Belgium 1-0-ra legyőzte Angliát, így megnyerte csoportját. A belgák kerültek a nehezebb ágra, mert bár Japánnal játsszák a nyolcaddöntőt, utána beleszaladhatnak a brazilokba… Az angolok Kolumbia ellen kezdik a kieséses szakaszt. ANGLIA–BELGIUM 0–1 (0–0) Kalinyingrád, Kalinyingrád Stadion, 33 973 néző. Vezette: Skomina (szlovén) ANGLIA: Pickford – Jones, Stones (Maguire, a szünetben), G. Cahill – Alexander-Arnold (Welbeck, 79.), Loftus-Cheek, … Folytatás