Bundesliga , Külföldi - 2016.8.25.

Ketten egy ellen – rajt a Bundesligában!

A négy nagy európai bajnokság közül utolsóként péntek este a Bundesliga küzdelmei is elkezdődnek, a nyitányon a címvédő Bayern München a Werder Brement fogadja. Természetesen ebben a szezonban is a bajorok az első számú esélyesek, a nagyszerű Mats Hummelsszel a védelmet, az Európa-bajnokságon is megcsodált – nem mellesleg aranyérmet szerző – portugál Renatos Sanchesszel a középpályát sikerült még jobban megerősíteni. És a kispadon is váltás történt, a három évig regnáló Josep Guardiola helyét Carlo Ancelotti foglalta el, és már nyert is egy olyan trófeát, amelyet katalán elődje egyszer sem tudott – a német Szuperkupát.

Persze nem a Szuperkupa az elvárás a bajoroknál, sokkal inkább a hazai porond letarolása, a bajnoki cím és a kupagyőzelem besöprése, no meg a Bajnokok Ligája-elsőség, amely szintén nem jött össze Guardiola irányításával, sőt még a döntő sem. Ha Ancelottinak sikerül, ő lesz az első edző, aki négyszer is megnyeri a legrangosabb európai kupasorozatot, és az első, aki három különböző csapatot vezet a trónra!

De vissza a Bundesligába! Legfeljebb két együttes, a jól erősítő Borussia Dortmund és Bayer Leverkusen lehet méltó kihívó, bár igazság szerint már az nagy eredmény volna, ha áprilisban még éles bajnoki meccseket játszana a Bayern, tehát nem már biztos bajnokként…

És szerencsére vannak magyarok is a német élvonalban! Szalai Ádám a Hoffenheim sikereiért harcolhat, a Bremen által kölcsönadott Kleinheisler László a Darmstadtban futballozik, Huszti Szabolcs az Eintracht Frankfurtban, Kalmár Zsolt és Gulácsi Péter az újonc RB Leipzigben. Ugyanitt Lőw Zsolt másodedzőként dolgozik, míg a Herthánál Dárdai Pál a vezető-, Petry Zsolt pedig a kapusedző.

 

 

 

A NYÁR EDDIGI LEGDRÁGÁBB IGAZOLÁSAI A NÉMET ÉLVONALBAN
Név    Nemzetiség    Poszt    Életkor    Honnan    Hova    Transzferdíj (millió euró)
Mats Hummels    német    hátvéd    27    Dortmund    Bayern München    35

Renato Sanches    portugál    középpályás    19    Benfica    Bayern München    35

André Schürrle    német    csatár    25    Wolfsburg    Dortmund    30

Breel Embolo    svájci    csatár    19    Basel    Schalke    22.5

Mario Götze    német    középpályás    24    Bayern München    Dortmund    22

Kevin Volland    német    csatár    24    Hoffenheim    Leverkusen    20

Aleksandar Dragovic    osztrák    hátvéd    25    Dinamo Kijev    Leverkusen    18

Ousmane Dembélé   francia    csatár    19    Rennes    Dortmund    15

Naby Keita    guineai    középpályás    21    Salzburg    RB Leipzig    15

Christoph Kramer    német    középpályás    25    Leverkusen    Mönchengladbach    15

Forrás: transfermarkt.de

 

BUNDESLIGA, 1. FORDULÓ
Péntek

Bayern München–Bremen    20.30
Szombat
Dortmund–Mainz    15.30
Köln–Darmstadt    15.30
Eintracht Frankfurt–Schalke    15.30
Augsburg–Wolfsburg    15.30
Hamburg–Ingolstadt    15.30
Mönchengladbach–Leverkusen    18.30
Vasárnap
Hertha–Freiburg    15.30
Hoffenheim–RB Leipzig    17.30

 

müller

A kép forrása: Getty Images

Szóljon hozzá!