Hozta a kötelezőt a Chelsea az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 11. fordulójának szombati játéknapján: Enzo Maresca csapata hazai pályán háromgólos sikert aratott a Wolverhampton Wanderers felett. A várakozásoknak megfelelően már az első félidőben dominált a Chelsea, amely háromszor is megdolgoztatta Sam Johnstone kapust. Ezzel szemben a Wolverhampton Wanderers mindössze egyszer próbálkozott lövéssel, a kaput akkor sem találta el. … Folytatás
Kategória: Külföldi
Egymás után a negyedik győzelmét ünnepelhette a bajnokságban az Atlético Madrid, amely hazai pályán 3–1-re verte meg a Levantét a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 12. fordulójában. Az Atlético a bajnokságban sorozatban három győzelmet aratott, valamint a belga Uniont is legyőzte a Bajnokok Ligájában. A fővárosiak a Levante ellen is egyértelmű esélyesnek számítottak. A madridiak már … Folytatás
A Serie A 11. fordulójában az AC Milan 25 perc után két góllal vezetett Parmában, végül mégis be kellett érnie egy ponttal. Alexis Saelemaekers lehetett volna a Milan hőse a Parma elleni meccsen, ugyanis már a 12. percben vezetést szerzett csapatának Christopher Nkunku passzából. Ráadásul a vendégek a 25. percben Rafael Leao értékesített tizenegyese után már két góllal … Folytatás
A Sevilla az előző három fordulóban pont nélkül hagyta el a pályát, a Mallorcától, a Real Sociedadtól és az Atlético Madridtól is kikapott. Az andalúzok az Osasuna ellen javítottak, Rubén Vargas 51. percben értékesített büntetőjével verték meg a navarraiakat. A Girona a második győzelmét ünnepelhette a bajnokságban, a katalánok az Alavés ellen nyertek. SPANYOL LA … Folytatás
Nuno Mendes sérülés miatt hiányzik a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő portugál labdarúgó-válogatott keretéből, viszont Joao Neves felépült, így újra meghívót kapott. „Olyan különleges játékos ő, akit nem lehet pótolni. Jelenleg valószínűleg a világ legjobbja a posztján” – mondta Roberto Martínez szövetségi kapitány a Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germain bal oldali védőjéről, akire térdsérülés miatt nem számíthat. Klubtársa, Joao … Folytatás
A Werder Bremen 2–1-re legyőzte a Wolfsburgot a német labdarúgó Bundesliga 10. fordulójának péntek esti, nyitó mérkőzésén. A két, középmezőnybe tartozó együttes küzdelmes mérkőzést játszott egymással. A Werder Bremen immár sorozatban ötödik alkalommal maradt veretlen, mivel az egygólos wolfsburgi előnyt a hajrában képes volt megfordítani. A Wolfsburg nem nevezte a mérkőzésre a sérült Dárdai Bencét. … Folytatás
A Pisa 1–0-ra legyőzte a Cremonesét az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 11. fordulójának nyitó mérkőzésén, pénteken. Újoncrangadóval kezdődött a 11. forduló, és a hazaiak jöttek ki jobban a mérkőzésből, Idrissa Touré 75. percben szerzett góljával legyőzve a vendégeket. A Pisa öt mérkőzés óta veretlen, és megszerezte első győzelmét. Így már csak a Hellas Verona és a Fiorentina … Folytatás
Nem bírt egymással az Elche és a Real Sociedad a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 12. fordulójában pénteken. Gólt nem, de komoly hazai fölényt hozott az elchei találkozó első félideje. Az újonc létére remek idényrajtot produkáló fehér-zöldek többször is megszerezhették volna a vezetést (Rafa Mir kétszer is megtornáztatta Remirót, míg Mendoza a kapufát találta el), … Folytatás
Csütörtökön délután az Ajax hivatalos honlapján közölte, hogy azonnali hatállyal felmentette a csapat vezetőedzőjét, John Heitingát és asszisztensét, Marcel Keizert a csapat utóbbi időben tapasztalt gyenge eredményei miatt. Az Ajax minden sorozatot figyelembe véve a legutóbbi hét mérkőzéséből csupán egyet tudott megnyerni, és két döntetlenre volt képes, a további négy mérkőzését elveszítette, az utolsó szöget … Folytatás
A Nagy Ádámot foglalkoztató olasz másodosztályú (Serie B) Spezia a hivatalos honlapján előbb Luca D’Angelo vezetőedző menesztését közölte, majd bejelentette, hogy Roberto Donadoni veszi át a csapat irányítását. Az 54 esztendős D’Angelónak a csalódást keltő eredmények miatt (a Spezia a 20 csapatos bajnokság 19. helyén tanyázik hét ponttal – a szerk.) köszönték meg a munkáját, míg … Folytatás
Nyolc mérkőzés, valamint közel két és fél hónap után szenvedett ismét vereséget az FK Csíkszereda a román élvonalban. A székelyföldi csapat a teljes mérkőzést magabiztosan uraló Farul Constanta otthonában maradt alul a Superliga 15. fordulójának első hétfői mérkőzésén. ROMÁN SUPERLIGA, 15. FORDULÓ Farul Constanta–FK Csíkszereda 3–0 (2–0) Ovidiu, Gheorghe Hagi Akadémia, 2674 néző. Vezeti: Iulian Calin Farul: Buzbuchi – Sirbu (Furtado, … Folytatás
A Genoa Leo Östigard 93. percben szerzett góljával 2–1-re nyert a Sassuolo vendégeként, míg a Lazio két második félidős góllal 2–0-ra győzött a Cagliarit fogadva az olasz labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának hétfői játéknapján. A hétfő kora esti meccs első húsz percének Ruszlan Malinovszkij volt a főszereplője: az ukrán középpályás először a 4. percben begyűjtött egy sárga lapot, amivel … Folytatás
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 10. fordulójának hétfői mérkőzésén a Sunderland hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az Evertonnal. Az előző négy bajnokijából hármat megnyerő Sunderland negyedóra után hátrányba került, Iliman Ndiaye indult meg az oldalvonal mellől, majd 15 méterről a kapu jobb oldalába lőtt. Az Everton továbbra is fölényben játszott, Jack Grealish pedig eltalálta a jobb … Folytatás
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 11. fordulójának záró mérkőzésén a Real Oviedo vendéglátóként 0–0-s döntetlent játszott az Osasunával. Az előző három bajnokiján összesen egy pontot szerző, kedden a Király-kupából kieső Real Oviedo (a harmadosztályú Ourense búcsúztatta hosszabbítás után) már a 2. percben megszerezhette volna a vezetést, azonban Iljasz Saira ziccerben Sergio Herrerába lőtte a … Folytatás




























