EL - 2017.8.4.

A Partizannal került össze a Videoton

A Partizan Beograddal sorsolták össze pénteken a Videotont az Európa-liga-selejtező utolsó fordulójában, amelyben a tét a csoportkörbe kerülés. A párharc első meccsét Belgrádban rendezik augusztus 17-én, a visszavágót pedig egy héttel később a felcsúti Pancho Arénában. Érdekesség, hogy a Vidit irányító Marko Nikolics, valamint a csapat két szerb légiósa, Danko Lazovics és Marko Scsepovics korábban a Partizan alkalmazásában állt, a tréner és Lazovics is bevallotta, nem szívesen meccsel a belgrádi együttes ellen. Mint ismert, a Videoton az előző El-fordulóban a francia élvonalbeli Bordeaux-t ejtette ki 2-2-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal.

TOVÁBBI MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ PÁRHARCOK A BL-, ILLETVE AZ EL-SELEJTEZŐ UTOLSÓ FORDULÓJÁBAN
Bajnokok Ligája

Hoffenheim (német – SZALAI ÁDÁM)–Liverpool (angol)
Celtic (skót)–FK Asztana (kazah – KLEINHEISLER LÁSZLÓ)
Hapoel Beer-Seva (izraeli – KORHUT MIHÁLY)–Maribor (szlovén)
Az első mérkőzést augusztus 15-én vagy 16-án, a visszavágót 22-én vagy 23-án rendezik.
Európa-liga
Everton (angol)–Hajduk Split (horvát – FUTÁCS MÁRKÓ)
Apollon Limassol (ciprusi)–Midtjylland (dán – KORCSMÁR ZSOLT)
Legia Warszawa (lengyel – NAGY DOMINIK)–Sheriff (moldovai)
Marítimo (portugál)–Dinamo Kijev (ukrán – KÁDÁR TAMÁS)
Az első mérkőzést augusztus 17-én, a visszavágót 24-én rendezik.


A kép forrása: origo.hu

Szóljon hozzá!