Hazai - 2017.9.12.

Edzőváltás az NB II sereghajtójánál

Az NB II-ben nyeretlenül sereghajtó Csákvár megvált Szanyó Károly vezetőedzőtől, a helyét Szíjjártó István veszi át. Szanyó Károly az előző szezonban a Kozármisleny vezetőedzője volt, és csapatával ádáz küzdelmet folytatott az NB II-ben maradásért a Csákvárral – Szanyó együttese búcsúzott, a csákváriak megőrizték másodosztályú tagságukat. A tréner ezt követően éppen a Csákvárhoz szerződött, de az új idény nem úgy kezdődött, ahogyan azt remélték: nyolc fordulót követően az együttes még nyeretlen, három pontot szerezve az utolsó helyen áll. Vasárnap hazai pályán 5–1-re kikapott a Gyirmót FC Győrtől. A klub vezérkara kedden bejelentette, hogy elköszöntek Szanyótól, és a Csákvár új vezetőedzője a legutóbb a Puskás Akadémiánál dolgozó Szíjjártó István lesz.


A kép forrása: aqvitalfc.hu

Szóljon hozzá!