Külföldi - 2017.11.6.

Jelentős változás várható a futballvilágban

A Hivatásos Labdarúgók Nemzetközi Szervezete (FIFPro) ejtette a 2015-ben útjára indult ügyet – amelyben az átigazolási rendszert jogellenesnek és illegálisnak titulálta – a nemzetközi szövetséggel (FIFA) szemben, miután a két szervezet hétfőn hatéves együttműködési megállapodást írt alá. A legfőbb cél a két szervezet kapcsolatának erősítése, valamint a labdarúgás irányításának jobbá tétele. Az együttműködés részeként felállítanak egy bizottságot, amely az átigazolások részletes kivizsgálásáért lesz felelős. Csatlakozik a FIFA-hoz és a FIFPróhoz az Európai Klubok Szövetsége (ECA) és a Nemzetközi Ligák Fóruma (WLF).
„A FIFPro elégedett azzal a szellemiséggel, amelyet a FIFA tanúsított, és hogy nyitottak rá a nemzetközi szövetségnél, hogy meghallgassák a játékosok problémáit – mondta a FIFPro elnöke, Philippe Piat. – Ez az együttműködés a legnagyobb változást hozza az átigazolási rendszerben 2001 óta. A szabályváltozások segítenek mintegy hatvanezer futballista megvédésében a velük szemben tanúsított nem fair magatartástól.”
Mint ismert, Neymar a nyáron rekordot jelentő, 222 millió euróért szerződött a Barcelonától a PSG-hez, ami a FIFPro szerint „bebizonyította, hogy a futballt még mindig a gazdag, európai klubok egy szűk csoportja uralja”. A szervezet azt ígéri, „véget vet az átigazolási piacon tapasztalható őrültnek, ami a futball, a játékosok, a klubok és a szurkolók miatt is fontos.”

A kép forrása: AFP

Szóljon hozzá!