Bejelentette visszavonulását az Arsenal korábbi futballistája, Emmanuel Frimpong, aki térdproblémái miatt fejezi be profi pályafutását. Az elmúlt öt évben folyamatosan problémái voltak a térdével, s bár egy esetleges műtét után még visszatérhetett volna, ezt nem vállalta be. A jelenleg 27 esztendős ghánai középpályás kilencévesen került az Arsenal akadémiájára, a felnőtteknél 2011-ben mutatkozott be. A londoniaknál 16 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, kölcsönben szerepelt a Wolverhamptonnál, a Charltonnál és a Fulhamnél, majd 2014-ben a Barnsleyhez szerződött. Legutóbb az Ermisz Aradippuban játszott, a ciprusi klubtól 2018-ban távozott, azóta nem lépett pályára.

A kép forrása: AFP
