Bejelentette visszavonulását Fernando Torres, az Atlético Madrid, a Liverpool és a Chelsea 35 esztendős korábbi spanyol klasszisa. Pályafutását az Atléticónál kezdte, amelynél több mint 200 mérkőzést játszott, ezeken összesen 82 gólt szerzett. Ezt követően, 2007-ben Angliába igazolt, négy évig volt a Liverpool, négy évig pedig a Chelsea játékosa. Később megfordult a Milannál, majd rövid időre visszatért az Atléticóhoz, végül pedig tett egy kitérőt Japánba. Klubcsapataiban összesen 252 gólt szerzett, nyert többek között Bajnokok Ligáját és kétszer Európa-ligát, míg a spanyol válogatottal – amelyben 110 alkalommal lépett pályára és 38-szor volt eredményes – 2008-ban és 2012-ben megnyerte az Európa-bajnokságot, 2010-ben pedig világbajnoki címet ünnepelhetett. A 2008-as Eb döntőjében az ő nevéhez fűződik az egyetlen, mindent eldöntő találat. A La Ligában kétszer volt gólkirály.
A kép forrása: AFP