Serie A - 2021.8.5.

Eriksen ismét az Internél

Visszatért az Internazionaléhoz a dán válogatott Christian Eriksen, akinek a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság második játéknapján, június 12-én megállt a szíve mérkőzés közben. Az olasz média jelentése szerint a dán középpályás már találkozott Giuseppe Marottával, az Inter vezérigazgatójával. A 29 éves Eriksen a Finnország elleni csoportmérkőzés első félidejének végén összeesett a pályán, szívét defibrillátorral indították újra a helyszínen, majd 30 másodperccel később kinyitotta a szemét. Az életmentő beavatkozás után kórházba szállították, ahol stabilizálták az állapotát. Hat napot töltött bent, szívritmus-szabályozót kapott, majd hazatért Dániába. Azóta számos újabb orvosi vizsgálaton esett át, hogy kiderítsék szívmegállásának okát. Olaszországban további ellenőrzések várnak rá, és várhatóan legalább fél évig nem térhet vissza a futballpályára. A szívmegállás okától és a kezelés jellegétől függően Olaszországban eltilthatják a játékától, de Angliában vagy Hollandiában folytathatja pályafutását, mert ott más szabályok vannak érvényben.

A kép forrása: AFP

Szóljon hozzá!