Bajnokok Ligája - 2021.8.13.

Jegyek a Fradi meccsére

Már tudni, hogy mely napokon és pontosan hány órától rendezik meg a Ferencváros és a Young Boys párharcának két mérkőzését a Bajnokok Ligája playoffkörében. Az európai szövetség (UEFA) hivatalos honlapján fellelhető menetrend szerint a párharc első mérkőzésére augusztus 18-án, szerdán 21 órától kerül sor Bernben, míg a visszavágóra augusztus 24-én, kedden 21 órától a Groupama Arénában. A párbaj győztese feljut a Bajnokok Ligája főtáblájára, a vesztese pedig az Európa-liga csoportkörében szerepelhet az ősszel. Az Üllői úti találkozóra a teljes árú jegyeket 2850 és 7050 forint közötti áron lehet megvásárolni, míg a bérlettel rendelkező drukkerek és az online felületen vásárlók kedvezményben részesülnek. A jelenleg is érvényben lévő egészségügyi előírásoknak megfelelően a hazai találkozójukra csak az látogathat ki, aki védettségi igazolvánnyal vagy applikációval rendelkezik, és személyazonosságát fényképes igazolvánnyal igazolja.

A kép forrása: Nemzeti Sport

Szóljon hozzá!