Hazai - 2022.9.10.

Böde Dániel marad Pakson – új szerződést kötött

Böde Dániellel, a csatár kezdeményezésére szerződést bontott az OTP Bank Ligában szereplő Paks. A klubot akkor több kritika érte, amiatt, hogy nem törődik megfelelően a volt játékosaival, erre közleményben reagáltak a tolnaiak, közölték, csapatmenedzseri feladatokat és az ehhez szükséges tanulmányok támogatását ajánlották fel Bödének, aki ezt most elfogadta, jelentette be a tolnai klub. Böde Dániel a klub szombati bejelentése szerint elfogadta a fenti ajánlatot, így marad Pakson, és már a mai napon elkezdi a munkát, emellett pedig a klub NB III-as csapatában továbbra is futballozik majd. 

Szóljon hozzá!