Hazai - 2023.5.23.

NB II: Tóth Balázs marad a Csákvár vezetőedzője

Miközben soha nem látott edzőkeringő jellemezte a 2022–2023-as másodosztályú labdarúgó-bajnokságot, illetve a vasárnapi záróra után Gyirmóton és Tiszakécskén is jelezték, hogy új szakvezetővel kezdik a felkészülést a következő idényre, akadnak klubok, ahol az állandóságra helyezik a hangsúlyt. Ilyen a Csákvár is.

Először Soroksáron jelentették be, hogy a 2023–2024-es évadnak is Lipcsei Péter irányításával fut neki a fővárosi alakulat, majd a biztos bent maradást vasárnap este bebiztosító Aqvital FC Csákvárnál döntöttek úgy, hogy meghosszabbítják Tóth Balázs vezetőedző, illetve szakmai stábjának szerződését.

Az egykori élvonalbeli futballistából edzővé lett szakvezető a 2021–2021-es évad hajrájában váltotta Mónos Tamást a csákváriak kispadján. Tavaly a 12. helyre vezette a korábban kiesőnek elkönyvelt gárdát, míg az idei pontvadászatot végül a biztos bent maradást jelentő 15. helyen zárta az Aqvital FC.

Tóth Balázs eddig 47 meccsen irányította a csákvári alakulatot, 13 győzelem mellett 18 döntetlent és 16 vereséget ért el az együttes.

Szóljon hozzá!