Légiósok - 2023.5.18.

Rájátszás előtt Balogh Botond és a Parma

Az olasz másodosztályban hatodik helyezett Parma rájátszás útján vívhatja ki a Serie A-ba jutást, az együttest erősítő Balogh Botond is kiveheti a részét a jó szereplésből, pénteken a Venezia ellen léphet pályára az utolsó bajnoki fordulóban.

Február 14-én még a tizedik helyen állt az olasz másodosztályú Parma, a május közepéhez közeledve azonban már a hatodik, rájátszást érő pozíciót foglalja el a Serie B-ben, s minden esélye megvan arra, hogy negyedikként zárja az évadot – mindez azért lehet érdekes számunkra, mert az együttest erősíti Balogh Botond. A 2002-es születésű, egyszeres felnőttválogatott belső védő 2019 nyara óta tagja a kétszeres UEFA-kupa-győztes gárdának, amelynek színeiben a Serie A-ban is játszott három mérkőzésen, míg az olasz másodvonalban 19 bajnokit számol – ha minden jól megy, a következő idényben ismét az első osztályban szerepelhet.

Az edzőváltás után kellett némi idő, mire elsajátítottuk az elvártakat, de beérett a munka. Hét meccs óta veretlenek vagyunk, a jó szereplésünknek köszönhetően a középmezőnyből rájátszást érő helyre kúsztunk, még negyedikek is lehetünk. Korábban valami mindig hiányzott a jó eredményekhez, ám mintha megtaláltuk volna a siker kulcsát. A bajnoki évad utolsó fordulójában a rájátszásért teperő Veneziával csapunk össze. A Serie B-ben nincs olyan ellenfél, amelyre legyinteni lehetne, szóval összeszedetten kell játszanunk ahhoz, hogy minél jobb helyen végezzünk, s ezáltal még kedvezőbb helyzetből várjuk a playoffot.

Néha visszaemlékezem, milyen remek volt az az időszak, amikor a Serie A-ban szerepelt a Parma. Egyik héten a Juventusszal játszottunk, majd Milánóba, Rómába utaztunk, ezeknek a meccseknek pedig elképesztő a hangulatuk. Ugyanakkor most nem az ábrándozásnak, hanem a kemény munkának van az ideje.

Mérkőzésről mérkőzésre kell készülnünk, hogy minél jobb helyzetből vághassunk neki a rájátszásnak, amelyet már elértünk.”

A tehetséges bekk számára furcsán alakul a 2023-as év. Az elején meggyőző teljesítményt nyújtott, bejátszotta magát a kezdő tizenegybe, ám az Ascoli elleni februári bajnokin tizenegyest hozott össze, ezután pedig öt bajnokira a kispadra szorult. Az utóbbi hetekben azonban ismét a pályán láthattuk, hol hosszabb, hol rövidebb időre.

Az elmúlt négy fordulóban kétszer kezdtem, a Brescia elleni meccsen pedig csereként játszottam. Jó jel, hogy ismét kaptam lehetőséget, az Ascoli ellen összehozott tizenegyesem után ugyanis másfél hónapon keresztül nem léptem pályára. Felnőtt pályafutásom során ekkor fordult elő velem először, hogy a mérkőzés kimenetelét befolyásoló hibát követtem el, és ez nehezen érintett, de fejben rendeztem a sorokat.

Nyilvánvalóan minden meccsen játszani akarok, de sosem keresek kifogásokat, ha nem kapok szerepet, nem mutogatok másra, hanem még keményebben dolgozom, hogy változzon a helyzetem.

A márciusi felnőttválogatott meghívó és az összetartás tagadhatatlanul javított a hangulatomon, Telkiből visszatérve még nagyobb elánnal edzettem és rögtön játéklehetőséget kaptam a klubomban, majd amikor posztriválisom sérülése miatt kezdőként kaptam szerepet, jól ment a játék a Cagliari ellen, és bennmaradtam a Benevento elleni csapatban. Örülök, hogy egyre gyarapodik a meccseim és a játékperceim száma, a válogatott szempontjából ugyanis roppant fontos, hogy játékban legyek. Meg kell mutatnom a vezetőedzőnknek, hogy a pályán a helyem. Motivált vagyok, az elmúlt hónapok történései nagy löketet adtak.”

Aki követi a pályafutását, emlékezhet rá: többször hátráltatta sérülés. Ebben az évadban azonban csapata minden mérkőzésén kerettag volt.

A menedzseremmel és a szüleimmel nemrég arról beszélgettünk, hogy sérülés nélkül dolgoztam végig az idényt, egyedül a nyári felkészülés végén volt egy kisebb bokaproblémám. Fontos, hogy bármikor be tudtam szállni, egészséges voltam, ha valaki nem vállalta a játékot, én mindannyiszor készen álltam.

Jó erőben érzem magam, aminek rendkívül örülök, hiszen az elmúlt években többször bajlódtam sérüléssel. Tizenöt bajnokin, két kupameccsen és négy U21-es mérkőzésen léptem pályára az idényben, azaz huszonegy tétmeccset számlálok.

Ebben az évadban játszottam a legtöbbet pályafutásom során, messze felülmúlja a többit, aminek örülök, de a következőben még többet szeretnék futballozni, ami szerintem teljesen normális, főleg az én koromban.”

Szóljon hozzá!