Az eddig nyeretlen Roma 7–0-ra legyőzte hazai pályán az Empolit az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 4. fordulójának vasárnap késő esti mérkőzésén. Otthon nyert a Fiorentina is, 3–2-re verte az Atalantát egy fordulatos csata végén.
ROMA–EMPOLI 7–0
José Mourinho csapata a várva várt első győzelmére hajtott, és korán egyértelművé tette, hogy nagyon nehéz lesz megakadályozni célja elérésében. Egy kezezés miatt megítélt tizenegyesből Paulo Dybala már a 2. percben megszerezte a vezetést, Renato Sanches fejes góljánál sem voltunk túl a tizedik percen, és az első félidőbe még egy öngól is belefért – Alberto Grassi a saját kapujába lőtt Bryan Cristante szorításában.
Az önfeledt római gólgyártásba torkolló második játékrészben Cristanténak összejött az igazi gól is, és megkezdte a termelést Romelu Lukaku is.
Mire véget ért a parádé, a statisztikusok kiderítették, hogy a Roma 2006 óta először szerzett hét gólt olasz bajnokin (akkor a Cataniát tömte ki 7–0-ra), az Empolival pedig most először fordult elő, hogy ötnél több gólt szedett be Serie A-s meccsen.
FIORENTINA–ATALANTA 3–2
Az Európa-konferencialiga csoportkörében az FTC-vel is találkozó firenzeiek a 20. percben hátrányba kerültek, de a szünetre Giacomo Bonaventura szép lövésével és Lucas Martínez fejesével fordítottak.
A következő gólt az Atalanta szerezte, aztán a nem sokkal korábban csereként beálló Fiorentina-légiós, a tétovázó védők közé beugorva a labdát a kapuba pöccintő Christian Kouamé 76. percbeli találatára már nem érkezett válasz.
Az Ekl előző kiírásában döntős firenzei csapat október 5-én fogadja az FTC-t a főtáblás küzdelmek második fordulójában.
OLASZ SERIE A
4. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Fiorentina–Atalanta 3–2 (Bonaventura 35., Lucas Martínez 45., Kouamé 76., ill. Koopmeiners 20., Lookman 53.)
Roma–Empoli 7–0 (Dybala 2., 55. – az elsőt 11-esből, Renato Sanches 8., Grassi 35. – öngól, Cristante 79., Lukaku 82., Mancini 86.)
Korábban
Cagliari–Udinese 0–0
Kiállítva: Wieteska (Cagliari, 90+5.)
Frosinone–Sassuolo 4–2 (Sedira 45+4. – 11-esből, Mazzitelli 70., 76., Pol Lirola 90+6., ill. Pinamonti 7., 24.)
Monza–Lecce 1–1 (Colpani 24., ill. Krsztovics 3. – 11-esből)
Kiállítva: Caldirola (85.), ill. Baschirotto (55.)