Európa Bajnokság - 2023.11.20.

Sorozatban 10. alkalommal nyert Portugália a J-csoportban

A lényegi kérdések korábban eldőltek a labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének J-csoportjában, a biztos továbbjutó Portugália Izland felülmúlása révén tíz győzelemmel zárta a sorozatot, a másik kontinenstorna-résztvevő válogatott, Szlovákia Bosznia-Hercegovina otthonában diadalmaskodott. míg Luxemburg már az 5. percben emberhátrányba került, de így is nyert Liechtenstein ellen.

PORTUGÁLIA–IZLAND

A sorozatban kilenc győzelmet maga mögött tudó, csoportelső Portugália az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldóval a soraiban rögtön nyomás alá helyezte hazai pályán Izlandot. Számos ígéretes helyzetet követően a 37. percben Bruno Fernandes szerezte meg a vezetést, a tizenhatos jobb sarkából gyönyörűen kilőtte a hosszú alsót 1–0.

A 67. percben tovább nyílt az olló, Ricardo Horta remekül érkezett a kipattanóra – egyébként CR hamarabb ott volt, ám ő is a kapusba lőtt, Horta viszont már nem hibázott, 2–0. A hármas sípszót követően is 2–0-t mutatott az eredményjelző, tehát Portugália mind a tíz selejtező meccsét megnyerte.

BOSZNIA-HERCEGOVINA–SZLOVÁKIA

bosnyákok mindössze három győzelemmel a tabella ötödik helyezettjeként fogadták a már Eb-résztvevő szlovákokat. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a vendégek valamivel több helyzetet alakítottak ki, a vezetést azonban nem tudták megszerezni.

Jól nyitották a folytatást a hazaiak, Haris Hajradinovic beadása a menteni igyekvő szlovák középpályásról, Patrik Hrosovskyól a kapuba került, 1–0. Alig telt el pár perc, jött az egyenlítés, szép összjátékot követően Róbert Bozeník egyenlített, 1–1. Bosznia-Hercegovinának nem segített, hogy Renato Gojkovic a második sárga lapját is megkapta, így kiállította őt a játékvezető a 63. percben . A szlovákok hamar kihasználták az előnyüket, szögletet követően Lubomir Satka talált be, s mint kiderült, ezzel beállította a 2–1-es végeredményt.

LIECHTENSTEIN–LUXEMBURG

A selejtezőben meglepően jól teljesítő, 4 győzelmet, 2 döntetlent és 3 vereséget maga mögött tudó, ezzel biztos csoportharmadik Luxemburg rögtön a meccs elején emberhátrányba került Liechtensteinben, mivel Danel Sinani rendkívül veszélyesen, csúnyán lépett oda Julien Hasler bokájára – Stéphanie Frappart játékvezető először csak sárga lapot adott neki, de a VAR megtekintését követően azonnal felmutatta a pirosat. Hasler nem is tudta folytatni a játékot, négy perccel később le kellett cserélni.

Luxemburg így is nagyobb fenyegetést jelentett a rivális kapujára, mindazonáltal gólt az első félidőben nem tudott szerezni. A másodikban viszont igen: a 69. percben Florian Bohnert gyönyörű, távoli beadását Gerson Rodrigues fejjel váltotta gólra 0–1. Újabb gól nem született, így Luxemburg győzelemmel zárta a selejtezőt.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
10. FORDULÓ
J-CSOPORT
Portugália–Izland 2–0 
(1–0)
Lisszabon. G:
 B. Fernandes (37.), Horta (66.)
Bosznia-Hercegovina–Szlovákia 1–2
 (0–0)
Zenica. G: Hrosovsky (49. – öngól), ill. Bozeník (52.), Satka (71.)
Kiállítva:
 Gojkovic (Bosznia-Hercegovina, 63.)

Liechtenstein–Luxemburg 0–1
 (0–0)
Vaduz. G: Gerson Rodrigues (69.)
Kiállítva: Sinani (Luxemburg, 5.)

Szóljon hozzá!