Premier League - 2023.12.25.

Őrült hajrá végén a Wolves legyűrte a Chelsea-t

A Premier League egyetlen vasárnapi mérkőzésén a Chelsea 2–1-es vereséget szenvedett a Wolverhampton vendégeként, miután a Wolves a második félidő elején egy szöglet után vezetést szerzett, s a londoniak csak a hazaiak második gólja után tudtak szépíteni.

A gól nélküli első félidőt követően a Wolverhampton nagy lendülettel kezdte a második játékrészt és öt percen belül meg is lett ennek a gyümölcse, amikor Pablo Sarabia szöglete után Mario Lemina a londoniak ötöséről – állva – fejelhetett a Chelsea kapujába.

A folytatásban a Chelsea ugyan jóval többet birtokolta a labdát, ám nem sikerült egyenlítenie a vendégcsapatnak, és annak ellenére, hogy egy alkalommal Toti a gólvonalról vágta ki Christopher Nkunku lövését, igazából gyors kontráinak köszönhetően a Wolves állt valamivel közelebb az újabb gólhoz.

Végül aztán úgy alakult, hogy a 11 perces ráadásban mindkét csapat betalált: előbb azt hihettük, hogy a 86. percben csereként beszálló Matt Doherty révén a Wolves eldöntötte a három pont sorsát a 93. percben, ám három perccel később jött Nkunku és visszaállította az egygólos különbséget. A hátralévő percekben pedig már hiába próbálkozott az újabb gólszerzéssel a Chelsea, végül pont nélkül zárta az ünnepi kirándulást.

ANGOL PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ
Wolverhampton Wanderers–Chelsea 2–1 (Lemina 51., Doherty 90+3., ill. Nkunku 90+6.)

Szóljon hozzá!