Serie A - 2023.12.25.

“Öt perc után tudtam, hogy nyerni fogunk” – Mourinho

Szombat este az AS Roma 2–0-ra legyőzte a Napolit, s ezzel a fővárosi futballcsapat megelőzte az olasz élvonal tabelláján a délieket. A mérkőzést követően a rómaiak vezetőedzője, José Mourinho értékelte a látottakat, a találkozó másnapján pedig a nápolyiak két sérülésről számoltak be.

Egészen a hajrá kezdetéig nem esett gól az olasz első osztály (Serie A) szombat esti rangadóján, végül a 76. percben az akkor már emberelőnyben lévő Roma az öt perce csereként pályára küldött Lorenzo Pellegrini góljával szerzett vezetést, majd Romelu Lukaku révén a hosszabbítás végén bebiztosította győzelmét az akkor már kettős emberhátrányban küzdő Napoli ellen.

„A karácsony előtti utolsó mérkőzés mindig megváltoztatja a játékosok és az edző hangulatát is. Beszéltem erről a fiúkkal a meccs előtt és mondtam nekik, hogy járuljunk hozzá a szurkolóink örömteli ünnepéhez. Ez végül sikerült, bár nem volt könnyű, de én már az első öt perc után éreztem, hogy megnyerhetjük a találkozót. Egyenlő létszámnál is jól játszottunk, kézben tartottunk az eseményeket és nagy helyzeteink voltak egy olyan csapattal szemben, amelyik azért magasabb minőséget képvisel nálunk. Végül tíz ember ellen megszereztük a vezetést és a lehető legtöbbet kihoztuk a helyzetből, szóval szerintem maximálisan megérdemeltük a győzelmet” – fogalmazott a Roma portugál szakvezetője, José Mourinho a lefújás után.

A találkozó másnapjának délelőttjén a Napoli arról számolt be, hogy két játékosát is elvesztette sérülés miatt: Stanislav Lobotka a második félidő elején dőlt ki a sorból, vasárnap derült ki, elrepedt a bordája, ezért kellett lecserélni, s nagyjából két hét kihagyás várhat rá. A másik sérült esete súlyosabb, Natannak a meccs vége felé ficamodott ki a válla, az ő esetében a hét elején derül ki, hogy mekkora kihagyás vár rá.

SERIE A

17. FORDULÓ
Roma–Napoli 2–0
 (Lo. Pellegrini 76., Lukaku 90+6.)
Kiállítva: Politano (66., Napoli), Osimhen (86., Napoli)

KORÁBBAN
Frosinone–Juventus 1–2(Báez 51., ill. Yildiz 12., Vlahovics 81.)
Bologna–Atalanta 1–0 (L. Ferguson 86.)
Torino–Udinese 1–1 (Ilics 88., ill. Zarraga 81.)
Inter–Lecce 2–0 (Bisseck 43., Barella 78.)
Kiállítva: Banda (83., Lecce)
Hellas Verona–Cagliari 2–0 (Ngonge 53., Djuric 91.)
Kiállítva: Makoumbou (51., Cagliari)

Szóljon hozzá!