Hazai - 2024.1.20.

KÉT FIATAL JÁTÉKOS ÉRKEZETT A BUDAFOKHOZ

A labdarúgó NB II-ben szereplő Budafok két játékos szerződtetését is bejelentette. Az eddig az MTK-tól kölcsönben lévő Vasvári Zoltán 2027 nyaráig kötött szerződést, míg Jakab Csaba a Szabadkikötő csapatától érkezett.
 

Vasvári Zoltán 2023 elején érkezett kölcsönbe az MTK-tól a Budafokhoz. A 19 éves támadó a mostani idényben 16 mérkőzésen lépett pályára, ezeken három gólt szerzett. A Budafok a klub honlapján jelentette be, hogy végleg leigazolta Vasvárit, a csatár 2027 nyaráig szóló szerződést írt alá.

Szintén a Budafokhoz szerződött Jakab Csaba. A 19 éves balszélső a BLSZ I-ben szereplő Szabadkikötőtől érkezett, és két és fél évre szóló megállapodást kötött a klubbal.

„Örülök, hogy itt lehetek. Köszönöm a vezetőknek, hogy a próbajáték alapján úgy döntöttek, leigazolnak. Remélem, játékommal bebizonyítom, hogy nem tévedtek” – nyilatkozta a klub honlapjának Jakab Csaba.

Szóljon hozzá!