Hazai - 2024.1.20.

KOROSZTÁLYOS VÁLOGATOTT TÁMADÓT IGAZOLT A KAZINCBARCIKA

A labdarúgó NB II-ben szereplő Kazincbarcika leigazolta Pethő Bencét. A Gyirmóttól érkező játékos korábban a Paks színeiben az első osztályban is pályára lépett.
 

Pethő Bence a Kapuvártól érkezett a Budaörshöz, ahol 2016-ban be is mutatkozhatott a másodosztályban. A következő idényben a negyedik helyen végzett csapatban hat találatig jutott, majd a 2020–2021-es idényben tizenöt góllal és öt gólpasszal zárt. 

Remek teljesítményének köszönhetően a Pakshoz került, ahol öt alkalommal az első osztályban is pályára lépett. 2022 nyarán ment Gyirmótra, majd onnan igazolt Kazincbarcikára. A 25 éves támadó korábban két mérkőzésen a magyar U19-es válogatottban is lehetőséget kapott.

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek, a döntésem százszázalékosan szakmai alapú volt. Hiszem, hogy jó helyre jöttem, bízom az eredményes jövőben, és sikerre éhesen állok bele a munkába Kazincbarcikán” – idézi a klub honlapja Pethőt.

Szóljon hozzá!