Hazai - 2024.2.9.

ÚJABB GYŐZELMET ARATOTT A PAKS, EZÚTTAL IDEGENBEN SZERZETT HÁROM PONTOT

A labdarúgó NB I 19. fordulójában a Mezőkövesd hazai pályám 1–0-ra kikapott a Paksi FC-től.

NB I
19. FORDULÓ
Mezőkövesd Zsóry FC–Paksi FC 0–1 (Szabó I Bálint 47.) 
Mezőkövesd, Városi Stadion, 1451 néző. V: Andó-Szabó

 

Még az is lehet, hogy a két vezetőedző közötti kártyaparti előzte meg a Mezőkövesd Zsóry–Paksi FC bajnoki mérkőzést, mert Kuttor Attila a hazaiak, s Bognár György a vendégek szakvezetője is alaposan megkeverte a lapokat. A Mezőkövesdben ugyanis csupán öten maradtak a legutóbb KTE-től vereséget szenvedő együttesből, s olyan meghatározó labdarúgók kerültek ki a kezdőből és ültek csütörtök délután a kispadon, mint Riccardo Piscitelli kapus, továbbá az utóbbi időben a védelem tengelyében futballozó Pillár Róbert, vagy a védelem jobb oldalán rendre előretörő Kállai Kevin, de a nagy kedvenc Molnár Gábor is csak a padról nézhette társait, sőt David Babunszki még onnan sem, ugyanis a középpályást a héten a juniorok közé irányították. S bár a Paks vasárnap legyőzte a Puskás Akadémiát, mégis négy helyen változott az összeállítás. A vendégeknél olyan labdarúgók szorultak a padra, mint Haraszti Zsolt, Hahn János, Könyves Norbert, vagy a legutóbb győztes gólt szerző Lenzsér Bence. Nem kétséges, a két szakember tizenkilencre húzott lapot, s hogy a kettőjük közül ki blöffölt, a meccs végén dőlt el. Ami biztos, nincs egy éve, hogy a Mezőkövesd 6–1-re megverte a Paksot, s akkor a hazaiak akarata érvényesült. Egyébiránt hasonló különbséggel azóta csupán az FTC verte meg a tolnai zöld-fehéreket. A mérkőzés előtti taktikai csata nem igazán ragadt át a labdarúgókra, sőt, inkább a kivárás, kockázat nélküli, eseménytelen, ötlettelen, alacsony színvonalú játék jellemezte az első félidő elejét. S beszédes szám az is, hogy mindkét oldalon csupán egy kaput eltaláló lövést jegyezhettünk fel.

Szóljon hozzá!