A Chelsea fordított a Stamford Bridge-en, 2–1-re legyőzte a West Ham Unitedet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 24. fordulójának hétfő esti záró mérkőzésén.
Nem brillírozik mostanában a Chelsea a PL-ben, az előző hét bajnokijából csak egyet nyert meg, de így is egy győzelemmel esélye nyílt fellépni a BL-indulást érő 4. helyre, mivel a Manchester City (1–5, Arsenal), a Newcastle (1–2, Fulham) és a Bournemouth (0–2, Liverpool) is kikapott a hétvégén. Ráadásul ellenfele, a január 9-e óta Graham Potter (aki a 2022–23-as idényben 31 meccsen át a Chelsea menedzsere volt) által irányított West Ham sem volt nagy formában, az előző öt bajnokiján csak négy pontot gyűjtött, mivel háromszor is vereséget szenvedett. Ennek fényében nem meglepő, hogy egyik csapat sem futballozott fantasztikusan a londoni derbi első félidejében.
Több helyzete a Chelsea-nek volt, a 15. percben Noni Madueke a jobb kapufa mellé tekert, negyedórával később Enzo Fernández gurított a jobb alsó mellé. A vendégek előtt kisebb lehetőségek adódtak, de legalább Jarrod Bowen és Mohammed Kudus is eltalálta a kaput. A 41. percben Jadon Sancho a bal felső fölé tekert, pedig ez a helyzet többet ígért, majd a következő percben megszerezte a vezetést a WHU. Levi Colwill borzasztó hazaadására lecsapott Bowen, és 14 méterről a jobb alsóba lőtt. A játékrész hajrájában Cole Palmer szabadrúgásból próbálta még bevenni a kaput, Aréola a léc alól tolta ki a labdát.
A második félidőben sem kapta el a hazai csapat a fonalat, viszont a semmiből egyenlített a 64. percben. Pedro Neto beadása után Enzo Fernández lövését még blokkolták, majd a kipattanóra a beívelő portugál szélső érkezett, és a kapuba vágta a labdát – les miatt alaposan vizsgálták az esetet, de megadták a találatot. Nemsokra rá Kudus lesről a kapufára fejelt, majd egy öngóllal vezetéshez jutott a Chelsea. Palmer tört be a tizenhatoson belülre, majd középre lőtt, a labda Aaron Wan-Bissaka lábáról a vendégkapu bal oldalába hullott. Lendületben maradtak a nyugat-londoniak, s két ízben is közel jártak az újabb gólhoz, előbb Colwill fejese kerülte el a kaput, majd Palmer lőtt kevéssel a jobb kapufa mellé.
A hajrára kicsit szétszakadt a pálya, a hazaiak jó néhány kontrát vezethettek, de nem zárták le a mérkőzést, így Kudus helyzeténél izgulhattak, azonban Adarabioyo remekül blokkolt. Ez volt az utolsó nagy lehetőség az összecsapáson, a Chelsea megnyerte a találkozót, amivel felugrott a 4. helyre. 2–1