Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 28. fordulójában a Brighton 98. percben szerzett tizenegyesgóllal 2–1-re megverte a Fulhamet, míg a Crystal Palace a kieső helyen álló Ipswich Townt győzte le 1–0-ra. A kora esti mérkőzésen az Aston Villa 1–0-ra nyert a Brentford otthonában, később pedig az Wolverhampton 1–1-es döntetlent játszott az Evertonnal.
Sorozatban három bajnoki győzelem után fogadta a Brighton az előző három idegenbeli PL-mérkőzését megnyerő Fulhamet. A két jó formában lévő csapat jó meccset is játszott egymással, a gólra pedig a 35. percig kellett várni. Alex Iwobi ívelt középre a jobb szélről, Raúl Jiménez mellel maga elé tette a labdát, majd hat méterről a rövidbe lőtt. Sokáig nem vezettek a londoniak, mivel Yasin Ayari szabadrúgása után Jan Paul van Hecke nyolc méterről kapufás gólt fejelt. A második félidőben a hazaiak kétszer is lesről találtak be – Kaoru Mitoma és Simon Adingra révén –, egy kicsit többet is tettek a győzelemért, és a 96. percben büntetőhöz jutottak, amikor Harrison Reed hátulról megrúgta Joao Pedrót. A tizenegyeshez a sértett állt oda, és félmagasan a kapu bal oldalába lőtt, Bernd Leno hiába ütött bele a jobb kezével, így a Brighton kicsikarta a győzelmet.
ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ
Nottingham Forest–Manchester City 1–0 (Hudson-Odoi 83.)
Liverpool FC–Southampton 3–1 (D. Núnez 52., Szalah 53., 88. – mindkettőt 11-esből, ill. Smallbone 45+1.)
Brighton & Hove Albion–Fulham 2–1 (Van Hecke 41., Joao Pedro 90+8. – 11-esből, ill. R. Jiménez 35.)
Crystal Palace–Ipswich Town 1–0 (I. Sarr 82.)
Brentford–Aston Villa 0–1 (Watkins 49.)