Serie A - 2025.4.21.

hajrában szerzett góllal kapott ki Bolognában az Inter

Riccardo Orsolini hosszabbításban szerzett góljával 1–0-s vereséget szenvedett idegenben a Bolognától a bajnoki címért küzdő Inter az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 33. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A Bajnokok Ligája-elődöntőbe jutás után néhány nappal újabb kemény erőpróba várt a bajnoki címre hajtó Interre, ugyanis a nemzetközi kupaindulásért küzdő Bolognához látogattak Simone Inzaghiék. A mérkőzés a várt kiélezett csatát hozta enyhe Inter-fölénnyel. Az első félidőben mindkét csapatnak akadtak lehetőségei, de a vezetéshez az esélyesebb vendégek álltak közelebb.

A gól nélküli első félidő után a második sem dúskált a helyzetekben, olyannyira, hogy fél óra alatt mindössze egy-egy gyenge próbálkozása volt a feleknek, ugyanakkor a hazaiak dolgát az sem könnyítette meg, hogy az 57. percben vezetőedzőjüket, Vincenzo Italianót kiállították.

A hajrában próbált felpörögni az Inter, amelynek volt néhány kisebb lehetősége. Aztán sokáig úgy tűnt, a felek megosztoznak a pontokon, de a Bologna saját szempontjából a lehető legjobbkor – amikor az ellenfélnek kevés ideje van válaszolni –, a 94. percben Riccardo Orsolini akrobatikus mozdulat után szerzett góljával szerezte meg a vezetést, pontosabban a három pontot érő találatot, így nagy lépést tett a nemzetközi kupaindulás felé, miközben az Inter így csak jobb gólkülönbséggel előzi meg a második helyezett Napolit a tabella élén.

Szóljon hozzá!