Külföldi - 2025.5.28.

Alaba ismét megsérült, idén már harmadszor

A Real Madrid osztrák védője, David Alaba izomsérülést szenvedett, valószínűleg a labdarúgó-klubvilágbajnokságon már nem léphet pályára.
 
 

A Real Madrid pénteken a hivatalos oldalán közölte, hogy David Alaba sérülést szenvedett bal lábának gázlóizmában – ez a vádli egyik izma. A Marca úgy véli, három, az As szerint négy hét kihagyás vár a védőre, aki így a klubvilágbajnokságon már aligha lép pályára, igaz, a királyi gárda első három találkozóján sem játszott.

A 33 éves védőnek nincs szerencséje, idén ez már a harmadik sérülése. A 107-szeres osztrák válogatott játékos a keresztszalag-szakadása után januárban tért vissza egyéves kihagyást követően, majd februárban combközelítőizom-sérülést szedett össze, áprilisban pedig meniszkuszszakadás miatt dőlt ki ismét – meg is műtötték –, azóta lábadozott, és a tervek szerint a klub-vb-n tért volna vissza a pályára.

Alaba ebben az idényben csak 14 tétmérkőzésen szerepelt a klubjában, csupán 599 percet töltött a játéktéren.

A blancók a vb-n legközelebb kedden 21 órakor lépnek pályára, a nyolcaddöntőben a Juventus lesz az ellenfelük.